A mai blogbejegyzést egy nagyon kedves barátomnak Karácsony Andrisnak ajánlom és az alábbi képpel szeretnék Neki Nagyon Sok Boldog Születésnapot Kívánni.

Nézzenek oda már megint panoráma... hehe...

Cremorne Point az öböl északi részén található. Pompás látvány tárul a szemünk elé az opera házzal és a Harbour Bridge-el a háttérben. Munkaidő után voltam mikor a képet (képeket) csináltam. Néhány utcával arrébb dolgoztam és egész nap az csikarta a fantáziámat, hogy milyen kilátás lehet a komp kikötőből, mert volt egy szűk sáv ahonnan le lehetett látni az öbölre. Dolgoztam mint a güzü, mire nem képes egy csöppnyi motiváció. Munka kész, irány a kikötő. Szerencsémre pont befutott a Lady Northcott nevű komp a megállójába, érdekes témát kínálva. A végleges kép hat felvételből állt össze, 35mm-es optikával, természetesen kézből csináltam. Nem tudom említettem-e már, de nincs állványom... lehet, hogy nem is veszek állványt. Az állvány a gyengék fegyvere, megoldom kézből. Nagy a szám, pedig nagyon jó lenne... Polár szűrőt használtam, hogy a kép kicsit kontrasztosabb legyen. Jó sok időt töltöttem az utómunkával, próbáltam a leghitelesebben visszaadni ennek a gyönyörű nyári délutánnak a hangulatát, színeit. Klikk a képre...

A munkám során nagyon sok szép helyre eljutok. Mivel mindig van nálam gép kattogok is szorgalmasan. Mint minden megapolisznak ennek a városnak is ezer arca van, mindenki megtalálja a kedvére való témát, fotósoknak kimeríthetetlen ötletforrás. A belváros ezerarcú, csodálatos a partszakasz, de a hegyek, erdők szerelmesei is megtalálják a kedvükre való helyeket. Egyik reggel egy új munkaterületre mentem, eléggé párás, ködös volt az idő. Nagyon közel volt a lakásunkhoz, 10 perc kocsival. Itt Sydneyben a 10 perc kocsival azt jelenti, hogy közvetlen melletted. Gyakorlatilag még sötét volt mikor megérkeztem. Előző nap hatalmas földmunkagépek legyalulták a területet, így tökéletesen tiszta sávon lehetett az utcáról a telek mögötti kis öbölre lelátni. A nap épp készülődött kibújni a ködös dunyhája alól, aranysárga sugaraival csodaszép fényeket varázsolt az ébredező reggel keleti horizontja felől. (bocsi nagyon előjött a költői énem...) A gép kattogott, estére volt is elfoglaltságom, egy újabb 6 képes panorámával bővült a gyűjtemény. Nem volt egyszerű a képeket illeszteni, mivel óriási különbségek voltak a felvételek között. A kép bal oldala szinte teljesen sziluettbe megy át. Úgy gondolom megérte a vesződést, igen jó hangulata lett a felvételnek.

üdv

csl

Kedves Olvasó,

Kereken egy hónapja, hogy útnak indítottam ezt a kis blogot és el kell, hogy mondjam minden várakozásomat felül múlta az az érdeklődés, amit iránta tanúsítottatok. Álmomban sem mertem volna gondolni, hogy egy hónap alatt 1000 lapletöltés lesz. Nagyon meglepett, ugyanakkor nagyon jólesik, hiszen ez azt jelenti, hogy talán nem is olyan rossz amit itt összekalapáltam.

Nagyon köszönöm mindenkinek.

Az exponáló gombot ennél a képnél egy nagyon kedves barátom Borbély Tamás nyomta meg (köszi Tomi), akitől nagyon sokat tanultam a fényképezésről, a fényekről, az árnyékokról, a színekről. A koncepció és az utómunka tőlem származik.

üdv

csl

Az ezen a blogon megjelenő képek, zenei szerzemények szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk előtt az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges.

Ez a mostani bejegyzés egy kicsit eltérő lesz az előzőektől, hiszen nem az Ausztrál kaland lesz a témája, vagy legalább is nem egészen. Egy páran kérdeztétek tőlem, hogy mi a majomnak a története ami olyan sokszor felbukkan körülöttem. Ennek a blog-nak is felkerült a nyitólapjára. Állatok fotózása külön tudomány. Egy kicsit belekóstoltam, de nagyon nem mélyedtem el benne. Állatokat fényképezni a türelmes emberek sportja. Nagyon sok előkészítést, előtanulmányt igényel. Hát én elég türelmesnek érzem magam, de ez még nekem is sok. Azt a néhány állat fotót a sors sodorta elém, nem nagyon tervezgettem (csak egyszer). A házi állatok, vagy az állatkerti, vadasparki jószágok tökéletes alanyok a botcsinálta természet fotósnak, mert szerencsétlenek be vannak zárva, csak oda kell mennünk. A természetes közegükben lencsevégre kapni a kiszemelt prédánkat na az betyáros feladat. Próbáltál már felfotózni (jól) egy galambot? Pedig azok mindenhol ott vannak. Naugye...

A majomról készült felvételt Nyíregyházán kattintottam a vadasparkban (mondom én, hogy botcsinálta). Ez a kép tökéletes iskolapéldája annak, hogy a digitális fotográfia milyen kreatív lehetőségeket ad a felhasználónak. Sokat hallani arról, hogy az átlagemberek mindig fintorognak ha megtudják, hogy egy-egy kép a Photoshop vagy valamilyen képszerkesztő program segítségével lett azzá ami. Sokan azt gondolják, hogy ez csalás. A nők sminkelik magukat, hogy kiemeljék szépségüket, szerintem a fotográfiai utómunka hasonló. Kidomborítjuk az értékes részleteket és megpróbáljuk elkendőzni a hibákat.  Az analóg fotográfia idején is óriási hókusz-pókusz ment a nagyítógép alatt csak ez nem egy köztudott dolog. Akkor is és most is nagyon fontos szerepet töltött, tölt  be az utómunka. A mai technológiai környezetben az utómunka fontossága még nagyobb mértékben megnőtt, mint régebben. Természetesen ott kell lenni és a jó időben a jó beállítások mellett meg kell nyomni az exponáló gombot, viszont a masinánk egy "nyers" adatállományt rögzít amiből nem ártana értelmezhető képet fabrikálni. A telefonunk, a fényképezőgépünk ugyan megteszi ezt helyettünk, hogy milyen eredménnyel az már egy másik kérdés. A kicsit is komolyabb fényképezőpépek képesek teljesen nyers formátumot is rögzíteni, amit utólag kell feldolgozni. A majom esetében is ez történt. Az eredeti kép jelentősen eltér a véglegestől, viszont már akkor és ott abban a pillanatban tudtam, hogy mit akarok megörökíteni.

Ez az eredeti kép.

Ha az eredeti képet megnézzük azt gondolom, hogy egy átlagos állatkerti fotó. Sőt nem is olyan jó kép... Ha jól emlékszem vagy 10 képet kattintottam, mire meglett amit akartam. Arra vártam, hogy tökéletesen szembe nézzen a lencsével a "modellünk". Ez a kép lett a nyerő. Mivel dél körül volt ezért nagyon kemények a fények, a szeménél, orránál nagyon, csúnya árnyékok terpeszkednek. A sötétebb részeket könnyebb világosítani, nem nagyon törődtem vele, a majom pofáját akartam helyesen kiexponálni. Az utómunka során próbáltam színes verziót is csinálni, de a fekete-fehér tökéletes drámaiságot biztosított, így ennél maradtam. A kép másik érdekessége, hogy egy eleve nem túl nagy felbontású fényképezőgéppel készült (12 Megapixel) képből lett kivágva. A végleges kép olyan 5 Megapixel. Mindig jót mosolygok mikor az emberek olyan büszkék a telefonjukba beszuszakolt fufiliárd Megapixeles kamerájukra. Minek is?

Íme a végleges kép:

Eddig egyszer terveztem meg állat fotózást. Miután megérkeztünk Ausztráliába eltökéltem magamat, hogy én bizony szeretnék egy értékelhetőnek minősíthető (olyan szép ez a két szó...) képet csinálni a kedvenc madaramról, a pelikánról. Olyan lehetetlenül buta az a nagy csőr, hogy az már zseniális. Na itt a pelikánok hazájában nem lesz gond... hittem én. Jó sok idő eltelt mire megláttam az első pelikánt. Repült az istenadta vagy 25m magasan. Aztán a Centennial Park-ban láttam egyet, annak meg le volt törve a csőre... a nyomorultja... Kérdezgettem a kollégáimat, hogy hol tudok pelikánt fotózni. Azt válaszolták, hogy mindenhol annyi van mint a szemét. Köszi... hol is? Menjek a halpiacra. Várjál... ott sem volt. Megőrülök... Ugye mondtam, hogy türelmesnek kell lenni. Google a barátunk alapon találtam egy fotót ami a Narrabeen Lagoon-nál készült és a kép hátterében pelikánok voltak. Na oda megyek és jól lefotózom őket. Kb 20km-t kocsikáztam és végül szerencsével jártam. Ugyan csak két madár volt, de azok nagyon nyugodtan úszkáltak közel a parthoz. 300mm-es optika felcsattint, majd egy közzel 300 képből álló sorozattal a tarsolyomban, elégedetten hazamentem, mert tudtam, hogy megvan az az egy kép amit akartam. Az a bizonyos értékelhetőnek minősíthető. Íme a pelikánom amire vágytam:

Van még ötletem a pelikánokkal kapcsolatban, majd azt is meghozza az idő.

Nem voltunk még állatkertbe, pedig szó szerint itt van az utcánk végében a Taronga Zoo. Oda is elmegyünk mindenképpen, hátha sikerül gazdagítani a képgyűjteményt. Voltunk viszont akváriumba. Ugyan csak a kicsi Manly Sea Life Sancturay-ben nem a nagy Sydney Aquariumba, viszont az is nagyon tetszett, imádom a vízalatti vízi világot. Ennek a kis akváriumnak az az érdekessége, hogy beleépítették az óceánba. Ha már itt van miért ne használjuk alapon. Ebbe a kis akváriumba be lehet fizetni cápa merülésre. Nagyon csikarja az oldalamat. A kedvencem a nagy tengeri teknős volt. Hát ööö tényleg nagy... Jó sok levest lehetne belőle főzni.

Nem sok állat fotóm van, jöjjön még egy pár mind Magyarországról. Ezeket a képeket a véletlen sodorta elém, egyiket sem terveztem. A következő kép a tipikus esete, mikor a gazda a vasvillára támaszkodva nem igazán érti, hogy miért fekszik az oldalán egy csávó a tehene előtt a fűben. Na ez a csávó voltam én.

Balatoni kacsa etetés este a lemenő napnál a gyerekkel. Ennek a programnak is elengedhetetlen kelléke volt a fényképező gép, természetesen a 300mm-es teleobjektívvel. Lehet máshogy?

A cicának nincs sztorija. Csak úgy ott volt aranyosan szundikálva.

Lehet az irományomat bátran kommentelni, sőt kérek mindenkit, hogy a véleményével segítse a további agyszüleményeimet. Szóval kritizálni ér, már-már kötelező itt a blogon a hozzászólás szekcióban. kösziiii

üdv

csl

Az ezen a blogon megjelenő képek, zenei szerzemények szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk előtt az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges.

Az élet néha furcsa tréfát tud űzni szegény fotográfussal. Ugyanaz történt velem az új lakhelyünk melletti partszakaszon, mint Maroubrán. Sehogy sem sikerült elfogadható képet készítenem. Bárhonnan próbáltam értékelhető pozíciót találni, teljes reménytelennek tűnt. Mint mindenhez az életünkben ehhez is idő kellett... sok-sok idő...

Ez a part teljesen más, mint Maroubra Beach, mert egy csendes öbölben helyezkedik el. Az óceán ereje megtörik mire eléri a partot. Nem is lehet látni egyetlen szörföst sem, viszont tele az öböl kisebb-nagyobb vitorlásokkal, motorcsónakokkal. Az öböl közepén egy kis mini félsziget terül el. A félszigetet Rocky Point Island-nak hívják. A kettéosztott öböl északi részét Edwards Beach-nek, míg a délit Balmoral Beach-nek nevezik. A félig meddig kis szigetet egy nagyon jópofa kis híd köti össze a parttal. Egy másik érdekes építmény a parton egy pavilon, ahol szinte minden hétvégén rendeznek esküvőket, koncerteket mindenféle rendezvényeket. Az Edwards Beachen egy 1929-ben mediterrán stílusban épület kis étterem, kávézó található, ami persze mindig dugig van emberekkel. A félsziget érdekessége, hogy egy régi, 1935-ben épített cápaháló kifeszítésére használt pillér maradványait lehet megtalálni a sziklás magaspart hegyében. Hogy miért szerelték le a hálót 2008-ban azt nem tudni, gondolom már nincs annyi cápa mint korábban, vagy a cápák már a többi parton jóllaknak a szörfösökkel. Ez a part is állandóan tele van emberekkel. A déli résznél egy patkó alakú  stéget alakítottak ki, ami sok mindenkinek nyújt szórakozási lehetőséget. A stég körbe van véve hálóval, nagyobb halak nem tudnak beúszni, nyugodtan tudnak a gyerekek fürdőzni, ugrálni a vízbe. A stég külső pereme a pecásoké, mindenféle sporthorgászt lehet találni. Láttam olyan pecást akinél olyan felszerelés volt, hogy azzal gyanítom egy bálnát is ki lehetne fogni... na jó egy kisebbet... A horgászokat egy tábla segíti, hogy melyik halból mennyit lehet kifogni és mekkora mérettől lehet hazavinni. A személyes kedvencem a tábla alsó szeglete ahol a védett fajok vannak felsorolva, ezekből nem lehet hazavinni. Ilyen például a Nagy Fehér Cápa. Ha már kifogtad, ugyan engedd már vissza, de csak miután egy csókot nyomtál a homlokára. A stég végében étterem, játszótér, wc, grill található, minden ugyanúgy mint Maroubrán. Az emberek persze itt is sportolnak rendületlenül. Van egy jóga oktató csajszi aki szinte minden hétvégén a part füves részen tekergeti felismerhetetlen pózokba a tanítványai végtagjait. Sokan kocognak, bringáznak vagy egyszerűen csak pihennek a parton. Sok emberen látható, hogy munka után mielőtt hazamegy leugrik a partra kicsit lazítani.

Az általam értékelhetőnek minősíthető kép (az utolsó) elkészítésében természetesen a rossz idő sietett a segítségemre. Hát persze, hogy panoráma képeket csinálok amikor jön a vihar. A felszerelés ugyanaz, mivel nem volt állványom (azóta sincs), ezt is kénytelen voltam kézből lőni. A vihar jött, én kattogtam, azután iszkiri haza, nehogy bőrig ázzak.

A következő panoráma a kedvencem, erre a képre vártam olyan sokat, talán megérte.

A lehető legjobb méretben való megtekintéshez a képre kell kattintani.

üdv

csl

Az ezen a blogon megjelenő képek, zenei szerzemények szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk előtt az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges.

2016. április 8.-án megjelent a MAG zenekar Disappear című kislemeze (EP). Az album mindösszesen három számot tartalmaz, amiből kettő MAG szerzemény, a harmadik szám a Metallica egy 30 éves klasszikusa a MAG zenekar feldolgozásában. Ez a lemez gyakorlatilag a 2013-ban megjelent Systematic Disorder anyag folytatása. Ezek a számok akkor nem kerültek fel a lemezre.

Számomra nagyon különleges ez a kis album. Hosszú-hosszú éveket zenéltem együtt a srácokkal, felejthetetlen, kitörölhetetlen emlékeket, élményeket kaptam ettől az igen kreatív kis csapattól. Együtt fejlődtünk, tanultunk az évek során. Úgy érzem a Dust And Butter szám tökéletesen reprezentálja a zenei világunkat, amit mi négyen megalkottunk. Szerencsére a zenekar zakatol tovább, helyemet Varga Máté vette át, az alkotó munka remélhetőleg töretlenül folytatódik.

A felvételek a hajdúszoboszlói Rock Spa Stúdióban (www.rockspastudio.com) készültek, Ferenczi Tibi barátunk segítségével. A keverést és a masterelést a fiúk már nélkülem csinálták végig, remek munkát végeztek.

A borítót már itt Ausztráliában szerkesztettem, különlegessége, hogy a képek a Maroubra Beach-en készültek. A lyukacsos szikla és az egyik szörfös kép van összemixelve, majd megfűszerezve egy kis képfeldolgozó hókusz-pókusszal. A belső borító hátterébe egy pálmafa törzsének érdekes textúráját illesztettem be. A tagokról a felvételeket azon a bulin kattintottam, ahol utoljára játszottam és ahol Máté átvette a mély hangok birodalmát.

Köszönöm fiúk a felejthetetlen éveket.

A számokat a bandcamp-en lehet meghallgatni.

http://magzene.bandcamp.com/album/disappear

Jöjjön néhány koncert felvétel. A képek a debreceni Roncsbárban készültek.

 üdv

csl

Az ezen a blogon megjelenő képek, zenei szerzemények szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk előtt az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges.

Nem vagyok egy tapasztalt tájkép fotós, és hogy őszinte legyek, nem is igazán érdekelt eddig ez a téma. Ott álltam Maroubra Beach homokos partján és az igazat megvallva azt sem tudtam, hogy is kezdjek hozzá. A megfelelő felszerelésem sincs meg, egy állvány és egy jó minőségű (vagy bármilyen) nagylátószögű optika azért hasznos lenne a jó kép elkészítése érdekében. Hát nekem egyik sincs (remélem most azért sajnáltok egy kicsit). Kifogásokat mindenki tud találni, engem a megoldások érdekelnek. Elkezdtem főzni azzal, amim van. Az esetek többségében egy 18-200 mm-es utazó optikát használok, aminek a képalkotási tulajdonságai átlagosak, viszont nagyon kényelmes használni, hiszen egy optikával szinte mindent meg lehet oldani. Egy tűéles, részletgazdag kép elkészítéséhez bizony nem a legmegfelelőbb választás ez az optika. A másik objektív ami mindig a táskámban lapul egy 35mm-es fix alapoptika. Élessége, részletgazdagsága ragyogó, viszont a látószöge eléggé szűk, tájkép fotózáshoz. Legyen tehát panoráma... ööö... panorámakép készítéséhez kéne egy állvány... ööö... nincs állványom... sebaj lövöm kézből. Sógorom szerint beton biztos kezem van, nem lehet probléma (nem is volt).

Ha valaki nem tudná annak leírom, hogy mit is jelent ez panoráma pontosan. A 35mm-es optika az én fényképezőgépemen (DX) alap optikának számít. Mivel ez nem túl nagy látószög, ezért több egymás melletti képet kell készíteni, hogy a kívánt látószöget megkapjuk. Állványra tesszük a fényképezőgépet és úgy készítjük el az egymás melletti képeket, hogy legalább 25-30%-os átfedés legyen a felvételek között, majd utómunkával a képeket összeillesztjük, így  egy szélesebb képfelület a végeredmény. Nagyon sokféle illesztési megoldás van, az utómunka igen összetett és hosszadalmas folyamat.

Jött a vihar az óceán felől. Nagyon jól nézett ki a viharos ég alja. Ausztráliában olyan felhőket látok, amilyenekhez eddig még nem volt szerencsém. Gyanítom az óceán közelsége produkálja ezeket a csodálatosan félelmetes égi kreálmányokat. A nap épp készült lebukni a város mögé, aranysárgára színezve a nyugati horizontot. Teljesen megfertőzött ez a panoráma kép készítés. Nagyon megszerettem, előszeretettel alkalmazom azóta szüntelen. Jó sok utómunkát igényel, de a végeredmény magáért beszél. Statikus téma esetén mint például egy hegy (ugye az nem nagyon mozog) a kivitelezés nem nagy kaland. Egy folyamatosan mozgó közeget, mint a hullámzó óceánt panorámába fotózni viszont nagyon nem egyszerű. Az a probléma, hogy a képek közötti átfedések nem lesznek azonosak, hiszen a víz mindig máshogyan hullámzik. Nagyon kell figyelni arra, hogy lehetőleg a képek mindig ugyanolyan hullám fázisban készüljenek. Naplemente esetében ez azért sem egyszerű, mert a fényviszonyok nagyon gyorsan változnak és a képeket lehetőleg azonos beállítással kellene fotózni. Nagyon jó móka volt, rettenetesen élveztem. Természetesen nem csak panoráma képeket készítettem.

Gyanítom feltűnő, hogy ilyen rossz időben mit keresnek strandolók a parton, szörfösök a vízben. Jelentem ezek állandóan szörföznek... esik egy kicsit, vagy nagyon...ugyan már nem lehet probléma, hiszen a vízben már amúgy is vizesek, akkor meg miért ne.

üdv

csl

Az ezen a blogon megjelenő képek, zenei szerzemények szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk előtt az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges.

Azon a bizonyos esős januári reggelen az utunk Maroubra Beach-re vezetett. Az óceántól 5 perc sétára béreltünk egy kis lakást. Maroubra Beach a város kelti részén, az úgynevezett Eastern Suburbs-ben található, annak is a déli szegletében. Hosszú elnyúlt kifli alakú partszakasz. Alakja és elhelyezkedése miatt a szörfösök paradicsoma. Az óceán felől folyamatosan fúj a szél, csodálatos hullámokat korbácsolva a part teljes hosszában. Majd 1km hosszú partja tökéletesen sima, finom homokos, csak az északi  és a déli részénél sziklás. Ez a part az év minden napján, a nap minden szakában csodálatos hullámokkal kényezteti a sportolni vágyókat. Az Ausztrálok alapvetően nagyon sportosak. Mindenki sportol, mozog valamit, korra, nemre, hovatartozásra függetlenül. Már az egészen kicsi gyerekek is hasalnak a kisméretű szörf deszkán, próbálgatják betörni a hullámokat. A lányok nagyon csinosak, a fiúk bosszantóan jól néznek ki. Mindenki megtalálja a kedvére való látványosságot a parton.

A part mentén természetesen kávéház, szörf klub, nyilvános wc, gyerekeknek hiper-szuper játszótér, közgrill található. Semmi nincs megrongálva, összetörve, ellopva. Vigyáznak a környezetükre az emberek. A közgrill gázpalackról működik, ami ha kifogy természetesen a város cseréli. Mindenki tisztán hagyja ott maga után, ebben a tekintetben sokat tanulhatnánk az Ozzyktól.

Sokáig nem találtam fogást ezen a parton. Nem igazán sikerült elfogadható képet csinálni, így próbáltam a részletekre és a  szörfösökre koncentrálni. Az északi sziklás résznél igyekeztem jó szögből elcsípni egy-egy érdekes mozdulatot.

A sziklás partszakasz kimeríthetetlen fotós szempontból (is). Semmi mást nem kell tenni, csak leülni egy szikla tetejére és csendben maradni, mozdulatlanul várni. Pár perc türelmes várakozás után a környezet életre kel, megmozdul. Nagyon sok a rák a körömnyi méretűtől a jól meghízott tenyérnyi példányokig.

Meglepő módon a legnagyobb kihívást az állandó finom vízpermet okozta, amit folyamatosan kellett törölgetni az optikáról. Azt, hogy egy-egy kép elkészítése miatt milyen sziklákra kellett felmászni azt nem részletezem, mert az anyukám szívrohamot kap. :-)

A rossz idő meghozta a várva várt inspirációt. Az óceán felől vihar közeledett, a nap kezdett lebukni a város mögé... mi kell még...

üdv

csl

Az ezen a blogon megjelenő képek, zenei szerzemények szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk előtt az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges.

Kedves Olvasó...

Egy barátom már elég rég felvetette (talán magára ismer), hogy miért nem csinálok egy internetes felületet, amin megosztom az élményeimet, megmutathatom a világot, ahogyan azt a fényképezőgépemen keresztül látom. Sokáig gondolkodtam rajta, hogy milyen formában kellene a nagyközönség elé tárni a képeimet, hát talán eljött a pillanat és elindítom ezt a blog-ot, hogy akit érdekel az elolvashatja, megnézheti mindazt, ami a szemem és a kamerám elé kerül.

Egy kis időutazással fogom kezdeni, visszaugrunk a múltba úgy három hónapot és remélhetőleg elérkezünk majd a jelenbe és akkor az aktuális események kerülnek majd reflektorfénybe.

2016. január elején, egy esős reggel, leszállt egy Airbus 380 Sydney, Kingsford Smith repülőterén.

folytatása következik...

üdv

csl

Az ezen a blogon megjelenő képek, zenei szerzemények szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk előtt az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges.