CSL PHOTOGRAPHY

Kacagó János

2016. július 16. - csl.photography

A pelikános bejegyzésben említettem, hogy van még ötletem madarakkal kapcsolatban. Hát itt van a következő. A Kukabura (Kookaburra) vagy magyarul Kacagójancsi a kontinens egyik jelképe. Mindenhol megtalálható, nagyon jellegzetes hangjuk van. Engem speciál nem kacagásra emlékeztet, szerintem olyan a hangjuk, mint amikor a majmok rikácsolnak az őserdőben. Mindenesetre nagyon mókás hallgatni a mondandójukat. Meglehetősen nagy madár,  így ránézésre fél méter lehet egy felnőtt egyed, és olyan fél kilót nyomhat. Nagy buci fejük van és szinte nincs nyakuk, vagy legalább is nagyon rövid. Tök vicces mikor forgatja a fejét. Jó nagy csőre van. Hasznos madár, mert megeszi a pókokat, kártevő rovarokat, sőt kisebb rágcsálókat is leteper, de mondták, hogy a mérges kígyóktól sem riad vissza. Egyből ráugrottam a témára és a neten találtam, hogy elkapja a kígyó fejét, felrepül vele jó magasra, majd leejti. Addig csinálja, míg szerencsétlen csúszómászója szörnyet nem hal. Okos...  A kisebb emlősöket meg jó erősen megfogja a csőrével és kőnek ütögeti. Kicsit kegyetlennek tűnik, de mindenképpen hatásos módja a kivégzésnek. Nem agresszív madarak, a kezedből képesek enni. Békés jószágok.

Nagyon bírom a madarakat. Annyira béna, ahogy a földön két lábon billegnek össze-vissza. Hát ahogy a pelikán a földön közlekedik az teljesen komolytalan. A levegőben viszont kecsesek, gyönyörűek, tiszteletet parancsoló ügyességgel siklanak. A pelikán is olyan szép a levegőben, mondjuk szép az mindenhol.

Kollégáim teljes rezignáltsággal tűrik, hogy néha megáll a világ, mert CSL fotóz. Ha nem tetszik nekik az sem tud nagyon felzaklatni, ki tilthatja meg, hogy kattogjak egy kicsit. Így történt ez pont a minap is. Egy igen előkelő negyedben dolgoztam Byron-nal, mikor a mellettünk levő kis kerítésre leszállt János, merthogy elneveztem a modellünket, mégsem említhetem úgy, hogy madááár. Mivel jó cimboraságba kerültünk ezért a Jánosból Jancsi lett. Tudom, tudom nem túl kreatív, de bocsássátok meg nekem az ötlettelenségemet. Ez van. A hátizsák, öt tonna cuccal persze a kocsiban, a kocsi meg vagy 500 méterrel feljebb az utca végében parkol. Jól van, ügyes vagy, veregettem meg virtuálisan a saját vállamat, ezt is elszalasztottad, gondoltam. Csináljuk tovább a dolgunkat, de a madár még mindig ott ül, békésen. Szólok Byronnak, hogy elugrok a gépért, mindjárt jövök, hátha megvár Jancsi. Jusain Bolt egy vánszorgó, reumás csiga ahhoz képest, hogy a 2 x 500 métert mennyi idő alatt sprinteltem le. Kissé oxigén hiányos állapotban értem vissza, de megérte, mert Jancsi megvárt. Megvárt és pózolt.

2000-4232.jpg

Feltettem az egyik kedvenc optikámat a 85mm-t, és kattogtam rendületlen. Minden pillanatban fel voltam rá készülve, hogy a zár kattanása elijeszti, de Jancsi teljesen nyugodtan csücsült a babérjain, és még illegette-billegette is magát. Gyorsan optikát cseréltem, hogy egy kicsit más perspektívából is lencse végre tudjam kapni. Ezt is megvárta. Imádtam. A végére még Byron is csatlakozott hozzánk, de bármennyire is kérte nem voltam hajlandó őt fotózni, mikor Jancsit is fotózhatom. Téged látlak minden nap Mate...

2000-4254_1.jpg

Jancsi kis idő múlva megunta és felreppent az üveg korlátra, ami újabb témát kínált számomra. Újabb gyors optika csere után kattogtam tovább. Nagyon boldog voltam, mert tudtam, hogy sikerült néhány igazán jó képet csinálni, ami még az én szigorú (talán kicsit túlságosan is) mércémnek is megfelel.

2000-4268.jpg

A munka elvégzése után ballagunk vissza a kocsihoz, Byron kérdezi, hogy a munkát lefotóztam e? ÖÖÖÖ azt elfelejtettem, hiszen sokkal érdekesebb volt Jancsi. Na jó irány vissza. Mikor visszaérek Jancsi ott ül a korláton és esdeklő tekintettel nézett rám. Láttam a szemében, hogy hiányoztam Neki. Na jó adtam be ismét a derekamat nagy dünnyögve, csináltam még egy pár képet.

2000-4295.jpg

Egy újabb kb. 200 képes sorozattal a gépembe (persze minden kép duplán mentve külön-külön két kártyára a biztonság kedvéért), széles mosollyal az orcámon tértem vissza az irodába. Nem könnyíti meg az életem, hogy minden nap egy dög nehéz hátizsákot hurcolok magammal, de mindenképpen megéri, mert sosem tudhatjuk, hogy mikor jön velünk szembe a téma. Biztos megenne az ideg, ha a lustaságom miatt szalasztanék el valami jó képet. Meg hát, hogy tudnám Nektek megmutatni azt amit itt látok? Tehát minden csakis miattatok van... (na jóó, ez persze nem igaz...) :-)

2000-4320.jpg

üdv

csl

Az ezen a blogon megjelenő képek, zenei szerzemények szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk előtt az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges.

Repül a bálna

2016. július 09. - csl.photography

Nagy álmom teljesült, láttam bálnákat. Tavaly év végén véletlenül akadtam bele egy hirdetésbe, ami bálnanézőbe viszi a kedves érdeklődőt. Nagyon megtetszett, már akkor eldöntöttem, ha lehetőségem nyílik rá, kipróbálom. Leírom néhány mondatban, miről is van szó. A bálnák olyan állatok, amiket nem igazán lehet állatkertben megnézni. Méretüknél fogva elég nehéz lenne beszuszakolni őket egy akváriumba. Legalábbis jó nagy akvárium kellene és valószínűleg, abban az extra nagy lavórban is csak Y-ba tudna megfordulni szerencsétlen ámbráscetje. Egyetlen hely ahol találkozhatunk velük, az a nyílt óceán. Minden évben ezrével vonulnak a bálnák Ausztrália keleti és nyugati partja mentén. A nyári időszakban ezek az emlősök a hidegebb déli sark környéki vizekben táplálkoznak ezerrel, mert egész úton északnak, az ott felhalmozott zsírkészleteikből élnek. Egy évben akár 25000 km-t is barangolhatnak. Hát ezek sem tartoznak az otthonülő típus kategóriába.  Májustól augusztusig vonulnak egészen a trópusi tengerekig, hogy ott szaporodjanak, majd gyíí vissza. Az eszetlen bálnavadászat majdnem teljesen kiirtotta a teljes populációt, mintegy 90%al csökkent a hosszúszárnyú bálnaállomány. Manapság az állomány növekszik, hiszen 1966-tól bálnamoratórium tiltja a vadászatukat. Nagyon sokféle bálna van, amiket mi láttunk azt magyarul két néven említjük. Hosszúszárnyú vagy púpos bálna. Mind a két név meglehetősen találó, mivel az állatnak nagyon hosszú úszója van (elérheti az 5m-t is... gondolj bele... hosszabb mint a kocsid, és ez csak egy uszonya...), és mikor a víz alá bukik, a hátát púposra görbíti, így merül a mélybe. Most leírhatom ide, hogy akár a 15m-es testhosszt is elérhetik, de elolvasod és nyugtázod..., viszont a saját szemmel látni, hogy mekkora dögök ezek valójában, na az fenomenális. 

A neten rengeteg társaság szolgáltatásai közül lehet válogatni. Kishajó, nagyhajó, rövid, hosszú, kaland stb. Az árak is igen sokszínűek, mindenki válogathat kedvére. A gyerek miatt én olyan társaságot kerestem, amelyik nagy hajóval operál, de legyen nyitott, ne egy üvegablak mögül nézzük már az előadást. Nem ez volt a legolcsóbb, de biztosra akartam menni. A jegyeket online foglaltam, persze elgépeltem az e-mail címem, így a visszaigazoló levelet nem kaptam meg, de a beszállásnál természetesen ott voltunk az utas listán, így nem volt semmi gond. A jegyeket minden esetben érdemes online megvenni, 10-20 % kedvezményre lehet számítani. Nem csalódtam, gyönyörű, három szintes katamarán volt a jármű, csilli-villi, minden kényelemmel felszerelt, vadi új ladik. A legfelső fedélzet teljesen nyitott, korláttal körülvett, szőnyeggel!!! borított volt. Megkockáztatom, hogy ezt a hajót direkt ilyen célra építették. A személyzet persze tetőtől talpig egyenruhában, mosolygósan várta az utasokat. A Darling Harbour-ból indult a kaland. Már a hajó tetején voltunk, mikor a gyerkőcöm lekiabált, hogy „Jaj Anya, olyan izgatott vagyok, megyünk bálnára vadászni!”. Még jó, hogy senki nem vette észre a pulcsi alá elrejtett szigonypuskáinkat. Az út a nyílt óceánra, városnézős, sétahajókázós volt, keresztül az öböl nyugodt vizén, semmi komoly. Mikor kiértünk a nyílt vízre olyan hullámok fogadtak, hogy a nagy dög hajónk csak úgy táncolt a hullámok taraján. Persze fülig érő mosollyal fogadtuk az ingyen hullámvasutat. Néhány kilométerre távolodtunk csak el az öböltől. Szerencsénkre a szél és a hullámok is csendesedtek. A hajó megállt, és mi vártuk a bálnákat. Hiszed vagy sem, pár perc múlva jöttek. Mikor megláttam az első jószágot teljesen idegállapotba kerültem. Gyermekem előttem állt, kapaszkodott a korlátba. Izgalmamban odaszóltam neki… Húúúúúú ez qva jo… Mivel nem szoktam csúnyán beszélni, döbbent arckifejezéssel nézett rám vissza, majd ezt mondta: Szerintem is qva jó, de apa nem mondunk ilyet, mert ez csúnya… Ééén kérek elnézést. Ő is nagyon élvezte, mikor egy-egy állat feljött levegőt venni, hangos visítással adta a többi utas tudtára, hogy bizony esemény van, tessék figyelni, ha eddig nem tették volna. A bálnák nagyon  kíváncsi teremtmények, ezért sem volt “nehéz” őket levadászni. Érdeklődve úszkáltak a hajó mellett, levegőt vettek, majd eltűntek a mélybe. Tizenperc múlva ismét feljöttek a felszínre az éltető oxigénért, majd ismét alábuktak, és ez így ment két órán keresztül.

Az első kép biztos bekerül az örök kedvenceim közé. A végtelen óceánból kidugja a nóziját (a nózija nagyobb mint egy panellakás konyhája, hűtőstől, tűzhelyestől) ez a csodálatos teremtmény.

2000-4480.jpg

Mi sem természetesebb, hogy erre a fotózásra is felkészültem, kutakodtam, hogy milyen beállításokat használjak, nem akartam elmulasztani a remek pillanatokat. Persze rá kellett jönnöm, hogy megint nem rendelkezek a feladat megoldásához tökéletes technika parkkal, de velem nem tolnak ki, megoldom abból, amim van. Mindig a nagylátószögű optika miatt rííí a szám, hát most egy óóóriási teleobjektívről álmodoztam. Mivel az állatok messze lesznek a hajótól ezért van szükség a nagy telére. Szerencsémre, volt pillanat mikor közel úszkáltak, így részben ez a probléma megoldást nyert. Egy elég régi, még a filmes gépekhez tervezett teleobjektívem van, ami egész jól rajzol, de most bizony kijöttek a hiányosságai. Nagyon szélsőséges fényviszonyokkal találkoztam kint az óceánon.  Vagy nagyon sötét valami, mint például az óceán, vagy nagyon világos, mint az ég. Közte meg semmi. Na ezt exponáld ki helyesen. Próbáltam a témámat, a bálnákat jó beállításokkal rögzíteni, de a vizes testükön megcsillanó napfény nagyban megnehezítette megtalálni a megfelelő paramétereket.

2000-4539.jpg

A fehér egyensúly belövése sem volt egyszerű, mert minden kék és ez csodásan becsapja a gépünket. Szeretem a képeimet helyesen elkészíteni, hogy az utómunka során minél kevesebbet kelljen bíbelődni a végeredménnyel. Ezt tanultam, és a filmes korszakban illett, helyesen exponálni, nem nagyon lehetett utólag korrigálni.

2000-4600.jpg

2000-4619.jpg

Mindenképp vissza szeretnék menni, mert nagyon tetszett. Most északnak tartanak, majd ha jönnek vissza az újszülött borjakkal. Kisebb, egyszintes hajót fogok választani, hogy egy kicsit alacsonyabbról tudjak képeket lőni. Ez a mostani túra nem a fotózásról szólt, hanem egy felejthetetlen apa-lánya kaland volt. Míg élek nem feledem, remélem Kismókusnak is maradandó élményt nyújtott.

2000-4627.jpg

2000-4737.jpg

2000-4762.jpg

2000-4736.jpg

2000-4776.jpg

2000-4784.jpg

 

2000-4778.jpg

Remélem, sikerült egy kis ízelítőt adni erről a nagyszerű túráról, legközelebb bemutatom nektek kedves barátomat Jancsit.

2000-4895.jpg

üdv

csl

Az ezen a blogon megjelenő képek, zenei szerzemények szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk előtt az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges.

Tééééél...

2016. július 02. - csl.photography

Kiutazásunk előtt alaposan megvizsgáltam minden tényezőt, amit csak lehetett, próbáltam (persze ez lehetetlen) minden problémára felkészülni. Igyekeztem minden blogot elolvasni amit csak találtam, mert azt gondoltam, hogy ezekről a blogokról lehet a legtisztább képet kapni a kinti életről. Hát az a tapasztalatom, hogy mindenki csak a szép dolgokat írta le. Igazából nem is értem, miért nem lehet vállalni ha valami nem százas, de valójában az emberek nem szeretik a "kudarcokat" kirakatba tenni. Pont emiatt egyetlen szót sem találtam a téli viszontagságokról. "ÓÓÓ a tél az nagyon kellemes 15-20 fok" írták a blogok, és valójában ez igaz is, csakhogy az ördög ugyebár a részletekben rejlik alapon, azért pontosítani kell egy kicsit ezt a témát.

Hát bizony tél van és q..va hideg. Pontosabban nincs nagyon hideg, de nagyon érdekesen alakul itt az évszak. A történetnek számos összetevője van. Kezdjük mindjárt az Ausztrál építkezéssel. Kicsit más elképzelésük van az épületekről mint amit mi megszoktunk. Mondhatjuk elmaradottnak is (még mindig a kisméretű tégla a fő építő elem, még a B30ig sem jutottak el, nemhogy...), de én inkább másnak titulálnám, hiszen csodálatos felhőkarcolók tarkítják a várost és nagyon szép, modern családi házakkal is találkozhatunk. Mintha a fogalomkészletük alakult volna egy kicsit másképp. Nekem az ablak funkciója nem merül ki abban, hogy beengedi a fényt az épületbe, sőt... Fontosnak tartom a hang- és hőszigetelést... nagyon is, főleg így télvíz idején. Hát itt ez teljes mértékben hiányzik. Az ablak maga egy 6 mm-es sima üveg, a keretek többsége dúralumíniumból készül, amiből remekül lehet repülőket építeni, viszont hang és a hő izolálásában nem teljesít huszárosan. A tok és az ablak szárnya között semmilyen szigetelő anyag nincs. Fém a fémen. Úgy fütyül be a levegő, hogy csak na, olyan mintha az ikonikus, hajdani 31-es busz megállójában álldogánál. Az épületek egyáltalán nincsenek szigetelve. Az esetek többségében a tégla le sincs festve, nemhogy vakolva, neaggyisten hőszigetelve. Az egyik legjobb barátom háza Debrecenben 38as téglából készült, 10 centi hőszigeteléssel, plusz a vakolat. Szóval fél méteres falról beszélünk, na ezt nevezem én normálisnak. Itt láttam már olyan oldalsó házfalat, ami futóba volt rakva kisméretű téglából... az 11cm széles... Nem viccelek, nem akartam hinni a szememnek. A vékony falak és az elégtelen nyílászárok varázslatos kombinációjához még hozzá jön a fűtés teljes hiánya az épületekből. Fűtés rendszer, mint olyan, itt nem létezik. Az, hogy a légkondival, vagy a elektromos olajradiátorokkal próbálunk egy kis meleget csiholni, lássuk be szánalmasan nevetséges, pláne, hogy az a kis meleg is ellenállás nélkül távozik az ablak résein keresztül. És bizony hideg van. Q..a hideg... Hiába van napközben jó idő, lehet akár 20 fok is, estére nagyon leesik a hőmérséklet, simán 10 fok alá, az meg hideg. Vakolatlan, tégla házban lakunk, persze itt sincs fűtés, és a jól "bevált" alu ablakok vannak.  Reggelre 16 fok volt a hálószobában. Héééé Ausztráliáról beszélünk... ahol mindig meleg van... lósz...rt... :-)

Viszont, el kell, hogy mondjam, hogy az Ozzy-k nem fáznak. Egyik reggel megyek be melózni. A műszerfal csalhatatlan japán technikája 8 kemény celzius fokot világít az arcomba. Koppon a fűtés, jön be a kellemes ájer a rostélyokon. Állok a lámpánál, erre a zebrán előttem egy 20on éves srác rövidgatya, trikó, mezítláb andalog át az egyik oldalról a másikra, a reggeli kávéját szorongatva, de semmiképp sem sietősen, kapkodva mint aki fázik. MEZÍTLÁB éérted???? Az egyik kollégám (Harry) állítása szerint egy évben egy-két alkalommal van rajta hosszú nadrág, és akkor sem feltétlen a hideg miatt. Szóval ezek nem fáznak. Simán szörföznek most is, pedig hideg van, nem győzöm hangsúlyozni. Olyan szép komótosan jön ki a habokból, mintha 30 fok lenne árnyékba. Egy... be sem mennék, kettő... ha mégis lennék ekkora marha, úgy vacognék, mint a nyárfa levél, és őőrjöngve rohannék a türcsiért.  Szóval így már érthető, hogy miért nincs fűtés, merthogy ők nem fáznak. Csöpp gyerekek mezítláb rohangálnak a játszótéren és nem fáznak. Mi viszont igen. Vettünk olaj radiátorokat, meg elektromos takarót, így próbálunk túlélni. Mindenesetre, ezt nem gondoltam volna.

Legyünk igazságosak, hiszen nem csak árny oldala van az itteni téli évszaknak. Nincs hó (aminek én nagyon örülök), nincs locs-pocs latyak. Nincs mínusz fok. Napközben akár kellemes 20 fok is lehet. Engem csak az bosszant, hogy otthon a lakásban esténként, vagy reggelente nincs komfortos meleg. Szögezzük le, hogy személyes tapasztalataim Sydney-re koncentrálódnak. Ha északabbra, vagy délebbre, netán nyugatabbra megyünk teljesen más éghajlati viszonyokkal szembesülünk.

Egy kicsit hozzuk vissza a nyarat. Februárban csináltam azért egy két szép nyári fotót. Az egyik kedvenc partszakaszom, tőlünk kicsit északabbra található. Nagyon tetszik, hogy nagy szintkülönbség van az óceán és a város között.

Az első képet Mona Vale Beach déli oldaláról készítettem. Természetesen panoráma, és a kedvenc 35mm-es optikám. A kép érdekessége, hogy állvány hiányában egy földmérési kitűző rudat használtam alátámasztásnak. Hehe... Szegény ember vízzel főz esete.

2000-mona_vale-south-pano-3.jpg

Talán ez az eddigi legjobban sikerült panom. A képen a csodás Bungan Beach tárul elént. 10 képet fűztem össze. Itt a kép bal oldalán látható fehér oszlopok egyike támasztotta alá a könyökömet. Azóta ugye vettem állványt, tehát a hasonló praktikákra már nem kell energiát pazarolnom.

2000-bungan-north-pano-2.jpg

Voltam olyan parton ahol hosszú szakaszon lehet úgy sétálni, hogy nem találkozunk emberekkel. Csak az óceán és Te. Ez nagyon filozofikusnak hangzik, de tényleg fantasztikus. Szegény nő a képen. Valószínűleg ő is egy kis egyedüllétre vágyott erre egy szemtelen paparazzi lencse végre kapta... ejjjjjnye... :-)

2000-bungan-3.jpg

üdv

csl

UI.: Mióta ezt a bejegyzést megírtam, egy kicsit jobb idő van. Munkatársaim állítása szerint, emberemlékezet óta nem volt ilyen hideg, minta azon a héten. Harry hosszúnadrágot vett, de a pulcsit azt nem vette fel, a karjára terítve hozta, csak a biztonság kedvéért. Sam azért kitartott a rövidnadrág mellett, mindösszesen egy térdzoknival tuningolta fel a szettjét. Mondom én, hogy bolondok. Kicsit jobb idő van... igen..., a lakást sikerült 19 fokra felfűteni. :-)

Az ezen a blogon megjelenő képek, zenei szerzemények szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk előtt az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges.

VIVID

2016. június 18. - csl.photography

2009-ben VIVID néven nagyszabású fesztivált rendezett Sydney. Az esemény olyan sikeres lett, hogy azóta minden évben megrendezik. Mint mindenből, ebből is óriási üzlet kerekedett. A VIVID szülőanyja Mary-Anne Kyriakou megálmodta, hogy óriási projektorokkal vetítsenek mindenféle színes, mozgó dolgokat az operaház oldalára. Nahát ez nagyon bejött a népnek. Jöttek is mindenfelől ezrével. Ha hihetünk a statisztikáknak a látogatók száma roham tempóban emelkedett, 2012-re már 500 000 emberke látogatott a rendezvényekre ami 10 millát hozott a konyhára, 2013-ban már 800000-re nőtt a látogatók száma és 20 milla csúszott be NSW kasszájába, természetesen dollárban. Évről-évre emelkednek a számok, idén olyan 2 millió látogatóval számoltak. Az események száma is megnőtt, már nem csak az opera környékén láthatunk fényjátékot, hanem szerte a városban koncertek, különféle programok teszik még különlegesebbé az eseményt. Ez évben még az állatkertet is kivilágították és a kompok is színes fényárban úsznak.

A három hétig tartó rendezvényre mi is elmentünk. Az autót a Mosman kikötőben hagytuk és hajóval mentünk át az öböl déli partjára, az operaházhoz. A komp út mindig szuper, nagyon látványos átkelni egyik partról a másikra. A fényjáték este hat órától kezdődött. Egyrészről csodás volt, másrészről horror. Elég gazdag képzelőerővel rendelkezek, de dombtetőn guggoló fűcsomó legyek ha tudom, hogy miként vetítettek az operaház domború oldalaira, torzítás mentesen mozgó dolgokat. Ráadásul a megelevenedő dolgok, még térbeli hatást is keltettek. Fantasztikus volt. Legjobban az óriási teknős tetszett, amint felmászott az épület oldalán. A környéken lévő összes felhőkarcoló fényárban úszott a szivárvány minden színében. Tényleg fenomenális élmény volt látni. Ez olyan dolog, amit a fényképek elég gyengén tudnak csak reprodukálni, mivel mozgó alkotásról beszélünk, szinte lehetetlen egy pillanatba belesűríteni a vizuális élményt.

Kicsit kutakodtam a neten, hogy más fotósok miként készítettek képet a fényjátékról. Nem is olyan egyszerű, mert nagyon sok összetevő nehezíti a kép készítését. Nagyon vártam, hogy ott legyek és fotózhassak. Hááát egy kicsit másképp alakult. Semmi nem lett abból amit elterveztem. Az állványomat nem tudtam felállítani a sok ember miatt, és még ha fel is tudtam volna állítani, akkor sem lett volna elég magas, hogy a tömeg feje felett át tudjak "lőni". Innentől kezdve kútba esett minden. Improvizáltam, mert sajna nem volt lehetőségem a precízen előkészített tervemet kivitelezni. Bár nem vagyok teljesen elégedett, (...ööö...egyáltalán nem vagyok elégedett) azért jöjjön azért néhány kép, hogy Ti is kapjatok egy cseppnyi ízelítőt. A következő képek variációk egy témára. Mivel nem volt lehetőségem több szögből fotózni, ezért ugyanazt a képet láthatjátok, csak más megvilágításban.

2000-2518.jpg

2000-2528.jpg

2000-2534.jpg

2000-2542.jpg

2000-2543.jpg

2000-2578.jpg

2000-2584.jpg

_csl2601-3.jpg

Gyakran használjuk a "sokan vannak, mint az oroszok" mondást. Mindenkit el kell, hogy keserítsek ez már réges-régen nem igaz. Sokan vannak mint a kínaiak, vagy még inkább mint az indiaiak. Ráadásul mindegyiknél van egy babakocsi, (amiben egy nagyra nőtt hat év körüli gyerek terpeszkedik, morzsásan, koszos ruhában, orrból lógó takonnyal...) és az elengedhetetlen szelfi bot (hogy dugnám fel a s...ébe, oszt onnan mehetne a poszt a FB-ra). Nagyon érdekes volt látni, hogy az emberek sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a szelfizésbe ahelyett, hogy az előadást néznék és élveznék a műsort. Minek az a teljesen felesleges 300 kép amit feltöltenek a végén a Facebook-ra és soha a büdös életben nem nézik meg többet. Mindenesetre az efféle aktivitásoknak köszönhetően az amúgy is lassan mozgó tömeg tökéletesen bedugult. Olyan tömegnyomor alakult ki percek alatt, hogy az már komolyan ijesztő volt. Érződött, hogy csak egy apró "szikra" kell és kitör a pánik. Borzasztó volt. Ilyen körülmények között próbáltuk meg leküzdeni azt a 200m-es távot, ami a komptól elválasztott bennünket. Hátamon a fotós hátizsák (nem kicsit nehéz), oldalamon az állvány, nyakamban a gyerek, a hátizsákba kapaszkodva húzom magam mögött az asszonyt, és szó szerint tyúklépésben próbálunk araszolni a kikötő felé. Azt a rövidke távot sikerült egy kövér 20 perc alatt abszolválni, majd a végén nagy futás a mólón, és csak a tengerész fiú jóindulatán múlott, hogy nem kellett egy újabb órát várni a következő kompra.

_csl2593-pano-3.jpg

 

_csl2628-3.jpg 

A kollégák figyelmeztettek, hogy hétvégén mindig sokan vannak, viszont hét közben este már mindenki fáradt, reménytelen munka után a gyerekkel behúzni egy ilyen túrát. Tanulságos volt, egyben rémisztő. Megfogadtam a kompon hazafelé zötykölődve, hogy hét közben visszamegyek és úgy lefotózok mindent, hogy csak úgy nyög beléje. Kedden meló után felkerekedtem. Elautóztam a nagy híd észak keleti lábához, hogy onnan megint komppal átalmegyek a túlpartra. A komp kikötőben feltettem a legnagyobb teleobjektívet, hogy szétnézzek mi újság odaát. Hát megdöbbenve láttam, hogy semmivel sincs kevesebb nép, mint a hétvégén volt. Úgy döntöttem, hogy nem megyek és az északi partról próbálok operálni. Sajnos az opera ház nyugati oldala, amire vetítettek, innen nem látszott, de a felhőkarcolók nagyon szép fényárban úsztak. Ezaz... ez kell nekem. A már többször jelesre vizsgázott receptet kaptam elő a tarsolyból, fix optikák, panoráma képpé összefűzve.

A képek 35mm, 50mm, 85mm-es optikákkal, ISO100, 6másodperces záridővel és 8-as blendével készültek. (ÓÓÓ de kéne egy fix 20mm-es üveg, oly jó lenne!) Az összes alábbi kép panoráma. Az első 12 képből van összeillesztve. Szegény számítógépem rendesen megizzadt, mire összerakta. Óriási pixel számú képek születtek, tökéletes részletgazdagsággal. Ide a blogra sajnos nem tudok teljes méretet feltölteni a méretkorlát miatt. Döbbenetes, hogy egy egy képen olyan részletek előbújtak (főleg a 85mm-es optikánál), amire nem is számítottam.

_csl2857-pano-3.jpg

 _csl2868-pano-6.jpg

 _csl2874-pano-7.jpg

_csl2882-pano-9.jpg

_csl2902-pano-10.jpg

_csl2919-pano-12.jpg

Igen Vivid (élénk) emlék maradt ez a fesztivál számomra, biztos nem fogom elfelejteni, míg élek.

Katt a képekre, hogy a legnagyobb méretbe tudjátok megnézni.

üdv

csl

 

Az ezen a blogon megjelenő képek, zenei szerzemények szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk előtt az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges.

Darling Harbour

2016. június 11. - csl.photography

A Darling Harbour az első helyek egyike, amit a turisták felkeresnek itt Sydneyben. Van itt minden, ami csak kell a népnek, okosan kialakítva, hogy az ideérkező látogató biztos, hogy jó sok pénzt költsön el. Nem mindig volt ez így. Egykoron mint a neve is mutatja kikötőként funkcionált. Apropó a neve. Eredetileg Long Cove-nak nevezték, majd Sir Ralph Darling aki 1825 és 1831 között NSW kormányzója volt, 1826-ban saját maga után átkeresztelte a helyet Darling Harbour-nek. Nem mondanám szerénynek, de mindenképp csodálatosan hatékony megoldás, hogy bekerüljünk a halhatatlanság nagykönyvébe. Mint már említettem, a terület eredetileg Sydney kereskedelmi kikötőjének része volt, de a 80-as évek közepétől kezdve - folyamatosan és nem utolsó sorban tudatosan -  átalakították szórakoztató negyeddé. Itt tényleg minden megvan, amire a szórakozni vágyó lakosság vagy a turisták vágynak. Egy kupacban megtalálható a Sydney Zoo, ami egy kis mini állatkert, a Sydney Aquarium (még nem láttam, de biztos csodálatos), a Madame Tussaud Sydney, egy tengerészeti múzeum, Hard Rock Cafe, és természetesen kismillió étterem, kávézó, fagyizó, pizzéria stb... Nekem nagyon bejött a hely, mert szuper jól vegyítették a régit a modernnel. A kis öböl közepén "átível" egy 369 m hosszú, Mátyás korabeli, (na jó annyira azéé nem öreg, Mátyás korában Sydney még nem is létezett) széles, régi fa-acél híd, amit szépen felújítottak, avagy megőriztek eredeti állapotában. A hidat 1852-ben adták át. Érdekessége, hogy egyike a legöregebb elektromosan elfordítható hidaknak az egész világon. A híd nem a klasszikus "felhajló" nyitó mechanikával rendelkezik, hanem a közepén egyszerűen elfordul horizontálisan. Húú ezt most már én sem értem, hogy most mit is csinál ez a szerencsétlen híd, de higgyétek el nekem hogy szuperál, rendesen működik.

2000-7041.jpg

A hidat már csak a gyalogosok használhatják, ez is a Darling Harbour attrakció része. Ha hihetünk az internetnek, (má miért ne hinnénk, hisz Google a barátom, Wiki a barátnőm és ők mindig igazat mondanak...) évente több, mint 5 millióan masíroznak át rajta. Én idén már háromszor megtettem, tehát a fejadagomat teljesítettem.

2000-6946.jpg

 

2000-6998.jpg

Ha úgy tartja a kedves vendég kedve, természetesen jöhet a saját hajójával is, azt, hogy mennyibe kerül egy "parkoló" hely a ladiknak szerintem fedje jótékony homály. Gondolom Széchenyi apánk egy éves jövedelme sovánka lenne a költségek fedezésére.

2000-6997.jpg

Rengeteg étterem is található itt, természetesen a méreg drágától az alacsonyabb árfekvésűig. Mi is kipróbáltunk egyet, nagyon különleges volt. Ahogy az asztalunkhoz kísért a nagyon kedves pincér, egyből hozta a gyereknek a kifestőt, zsírkrétát, hiszen tudják, hogy a gyerkőcök nem a türelmükről híresek. Az étel is fincsi volt, az egész hely nagyon pazar élményt nyújtott, pedig nem volt semmi csinnadratta. Magától érthető, hogy Angus marha steak-et ettem, jó 3 centi vastag volt, közepesen átsütve... nyami... Jobbik felem tenger gyümölcse spagettivel próbált túlélni, csak a tányérról lelógó fél rák páncéljának felnyitása okozott némi fejtörést Neki, pedig mindenféle kínzóeszköznek beillő szerszámmal felszerelte a pincér. A számla végösszege sem okozott hátsófali szívinfarktust, nagyon jó élmény volt.

Na a végére fényképezzünk is egy kicsit. A képek készítésénél az időjárás megint a segítőm volt, hiszen a kicsit borongós ég csodás hátteret varázsolt a képeimre. A következő kép az egyik kedvencem. Igen ez megüti az értékelhetőnek minősíthető kategóriát, még az én szigorú mércém alapján is. Természetesen panoráma, 35mm-es optika, a régi jól bevált recept. Ezt a hét képes sorozatot még kézből nyomtam, mert akkor még nem volt meg az állvány. A kész végtermék 11975 x 5665 pixel ami 67.8 megapixelnek felel meg. Egyszer már hangot adtam neki, hogy egy jó képet nem a mérete tesz naggyá, jelen esetben azonban másról van szó. Mivel óriási a pixel szám ezért egész jól lehet majd nagyítani, akár 1 méteres képet is lehet belőle csinálni. A másik dolog amit megemlítenék az a színvilága a képnek. Mikor készítettem elő a képet, hogy beillesszem a blogra (2000 pixelre visszaméretezem a hosszabbik oldalt, hogy könnyebben lehessen kezelni), gondoltam megnézem megint a sárga arányát, mert mintha egy kicsit túlreagáltam volna az utófeldolgozás során. Már nem emlékeztem rá, de jelentem, nincs a sárgán erősítve, ezt rögzítette a kamera. Egy kicsit még vissza is vettem a színhőmérsékletet, hogy a kékek jobban érvényesüljenek a felvételen. Remélem egyszer egy nappali falán végzi ez a kép, szépen kinagyítva.

_csl7042-pano-3.jpg

üdv

csl

 

Az ezen a blogon megjelenő képek, zenei szerzemények szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk előtt az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges.

Malabar Nemzeti Park

2016. június 04. - csl.photography

Volt egy nagyon érdekes munkám a Malabar Nemzeti Parkban. Igen kalandosra sikerült. Maroubra Beach-től kicsit délebbre található Malabar városrész, ami a nevét egy 1931. április 2.-án a partaji mellett zátonyra futott utas és teher szállító gőzös (MV Malabar) neve után kapta. A városrész körül öleli a Long Bay öblöt, minek a csücskében fekszik egy iciri-piciri, homokos parat, amit beach-nek Ausztrál viszonyokhoz mérten, csak erős nagyképűséggel lehetne nevezni. Ez a városrész nem a pezsgéséről híres. Többnyire lakóházakkal tarkított utcák sora szabdalja. Semmi extra, persze a kötelező intézmények sora, mint iskola, posta, golf klub stb...stb... itt is megtalálható. Malabar területének igen nagy részét a Malabar Headland Nemzeti Park foglalja el. A Headland magaspartként végződik, amit rendületlenül ostromol az Atlanti Óceán ki tudja mióta. Sydney-ben nem ritka, hogy jártunkba-keltünkbe, a város "közepén" belebotlunk egy-egy nemzeti parkba. Ha van egy természetvédelmileg értékes terület azt nagyon vigyázzák, próbálják megóvni eredeti mivoltában. Példamutató.

2000-logalaba.jpg

A feladatom a fent nevezett parkban egy jó hosszú út felmérése volt. Nem kellett szuper pontosan pozicionálni a meglévő elöregedett utat, mert vadi újat terveznek helyette, csak a megrendelők tudni akarták a helyzetét és az állapotát. A feladatot GPS-el csináltuk. Neeem nem olyannal mint, ami a telefonodon van, annál némileg komolyabb technikát vonultattunk fel a kollégámmal. A munka elkezdése előtt két dologra hívta fel a főnök a figyelmünket. A szomszédba lőtér van, vigyázzunk nehogy fenékbe pukkantsanak bennünket. A másik figyelmeztetése rövid de lényegre törő volt. Figyeljünk a vadállatokra, mert sok van arrafelé... Ohhh... Hát akkor még nem gondoltam, hogy életre szóló kalandban lesz részem (mondom így utólag). Közhiedelem, hogy itt minden sarkon lesben áll valamiféle démoni szerzet, hogy a gyanútlan arra járónak az életét vegye, vérét szívja, lábát harapja le tőből. A főnöknek igaza lett, mert tényleg volt egy lőtér ahol minden reggel míg ott dolgoztunk le kellet jelentkezni, hogy tudjanak rólunk, na meg az állatok kérdésében sem tévedett. Alföldi gyerek lévén a legkülönlegesebb állat, amivel eddigi életemben találkoztam az egy vaddisznó volt (valami szelíd háziféle) és az sem akart felfalni elevenen. Álldogálok a műszernél, elmélyedve a kezelőfelület rejtelmeiben, mikor egy fekete kígyó mászik el szép komótosan a jobb bakancsom mellett. Hát az a bizonyos megfagyott bennem, mert ránézésre tudtam, hogy celebesen mondva ez "nagyon kelgyó". Fekete teste, tűzpiros hasa volt és olyan jó másfél méteres hosszal büszkélkedhetett. A kollégától megtudtam, hogy az egy Red-bellied black snake (vöröshasú ausztrálsikló). Felnőtt emberekre nem halálos a mérge csak komoly betegséget okoz, viszont nincs regisztrált haláleset ettől a fajtól. Kolléga röhögött egyet rajtam, hátba vágott, majd annyit mondott: "Welcome to Australia". Egyébként később azt mondta, hogy két dolog miatt is nagyon szerencsés vagyok. Nagyon ritka, alig lehet már természetes közegében látni ilyen kígyót, mert a város kiszorítja, a másik dolog amit megemlített, hogy örüljek,hogy nem brown snake-el találkoztam, mert az agresszív és nagyon halálos a mérge "very deadly". Mondjuk nem tudom a halálosnál mi lehet sokkal halálosabb. Egyébként a halálos kígyó marás igen-igen ritka, az ellenszerek nagyon hatékonyak.

2000-6111.jpg

Most illene egy képet betenni a fent említett csúszómászóról, de hiszitek vagy sem- azt sem tudtam fiú vagyok e vagy lány, nem hogy fotózzak, záridőt, rekeszt, ISO-t állítsak vagy optikát cserélgessek az alatt a 10 másodperc alatt, míg élvezhettem a kelgyónk társaságát. Sajnálom de nincs kép... higgyétek el, tényleg sajnálom.

Van viszont kép pókokról. Na hát pókok azok vannak. Dögivel. Nem olyan csúnya kicsik, hanem böszme nagyok. A leggyakoribbak a golden orb (arany hálószövő pók) pókok. Szinte minden fán ott vannak, de nem igazán akarnak ezek sem felfalni senkit, pedig a méretük tekintélyes (lábakkal együtt akár 10 cm is lehet) és nagyon ijesztőek, viszont teljesen ártalmatlanok. Mondjuk ezeket sem illik cseszegtetni.

2000-1220.jpg

Igazából két olyan pók van, amitől ha lehet, távol kell maradni. A redback és a funnel-web. A redback, mint azt a neve is mutatja, fekete színű, narancs vagy piros sáv van a potrohán. Tekintélyes méretű őkelme is ( lábakkal néhány cm), de nem igazán agresszív. A kedves kis barátja a funnel-web annál inkább támadó természetű szerzet, hatalmas csáprágókkal van felszerelve és igen nagyra meg tud ez is nőni. A kifejlesztett ellenszereknek köszönhetően 1979-óta nem volt regisztrált halál eset pókok miatt Ausztráliában. Azért ez biztató, mindenesetre komolyan kell venni a kérdést, viszont a felhajtás sokkal nagyobb a téma körül mint kellene. Az egyik munkatársam (52 éves) állítása szerint, még életében nem látott egyet sem, pedig munkájából kifolyólag gyakran van természet közeli állapotban.

Ha már a veszélyes állatokra terelődött a szó megemlítek még néhányat. Elnézést, de képanyaggal sajnos ez esetben sem tudok szolgálni, mert egyel sem találkoztam még, pedig megnézném mindet. Persze, csak úgy messziről...

A krokodilok nagyon szeretik az embereket megcsócsálni, de lássuk be, ezek sem vadásszák a magunkfajtát az Elizabeth street kellős közepén. A minap egy 47 éves nő a barátnőjével (egy nemzeti parkban ahol minden 2 lépésen belül tábla figyelmeztet a krokikra) sötétedés után úgy gondolta, hogy  megmártóznak a langyi vízben. Sosem találnád ki mi történt... peeersze, hogy vacsi lett az egyikből, a másik meg sokkot kapott és nem érti az egészet. A hatóságok nagy erőkkel keresték a szerencsétlenül járt honfitársukat (nem értem minek), de sajnos eredménytelen lett a kutatás. Szóval az emberi hülyeség ellen nem nagyon van ellenszer.

A másik említésre méltó teremtés, a cápa, ami riadalmat kelt az egész világon (köszi Steven Spielberg, sokat segítettél az ügyben). Namármost, van egy olyan szép magyar mondás, miszerint "aki örömlánynak áll ne csodálkozzon ha........"(próbálok cizellált lenni). Hát bizony, ez a cápával is pontosan ígye van. Ha bemész szörfözni a cápák területére, - márpedig az óceán az ő világuk, mi csak vendégek vagyunk -  akkor bizony előfordul, hogy a cápa összekeveri az áldozatát egy fókával vagy tengeri tekivel. Tudomásom szerint, a cápák nem szeretik az embert, a támadások többsége "tévedés". A probléma ott kezdődik, ha egy nagy fehér "tévedésből" kicsit megkóstol. Láttam nagy fehér cápa állkapcsát a Manly Sea Akváriumban. Hát ööööö nem kicsi.

A következő cuki kis teremtmény a kékgyűrűs polip. Nem nő túlságosan nagyra, tízenpár centis. Nevét, a testén lévő élénk kék gyűrűkről kapta. Félénk kis állat, de olyan erős idegmérge van, hogy csak na. A csípése fájdalommentes, de egy állatba annyi idegméreg van, hogy könnyedén kicsinál egy egész focicsapatot, kispadostól, edzőstől, de még a gyúró is belefér. Szóval, elég komoly anyagot termel a kicsike. Ja, az ellenszerét sem ismerik, így néhány percen belül kampeca. Megint csak alapszabály, hogy ne piszkáljuk és akkor nincs baj.

Talán a legalattomosabb jószág a kockamedúza. Ha jól tudom, az állatvilág legerősebb mérgével rendelkezik. Akit megcsípnek ezek a csalánozók, annak bizony nem sok esélye van a túlélésre. Ezek az állatok sem emberölésre specializálódtak. Védekezésképpen használják a mérgüket. A legszebb az egészben, hogy a csípése iszonyatos fájdalommal jár és néhány percen belül halált okoz. Szééép...

Az állatokkal kapcsolatban van egy nagyon fontos alapszabály, miszerint ha nem piszkáljuk őket, akkor alapvetően ők sem akarnak bennünket elpusztítani. Odafigyeléssel, ésszel nagyon sok problémát meg lehetne előzni, de hát az emberek sokszor idióták és ennek bizony meg is van a következménye. 

Jól elkeveredtem a nemzeti parktól a cápákig de sebaj. Jöjjön a végére pár kép a Malabar-i kalandról.

 _csl6082-pano-3-2.jpg

_csl6089-pano-3.jpg

Hát azért na... nem csúnya...

 

üdv

csl

 

Az ezen a blogon megjelenő képek, zenei szerzemények szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk előtt az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges.

RP

2016. május 29. - csl.photography

Engedjétek meg, hogy ezzel a pár fotóval kívánjak Nagyon Sok Boldog Születésnapot Rásó Peti barátomnak. Tudjátok a repülők mennek, a barátság marad....

2000--4053.jpg

2000-6155.jpg

2000--2157.jpg

2000--4.jpg

2000--5-2.jpg

2000-4551.jpg

üdv

csl

 

Az ezen a blogon megjelenő képek, zenei szerzemények szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk előtt az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges.

$248

Bejegyzés alcíme...

2016. május 20. - csl.photography

Engedtem a súlyos nyomásnak és vettem végre egy állványt. Úgy döntöttem, hogy megengedem magamnak ezt a kis extra kiadást. A választásom egy utazó állványra esett. Kicsi, könnyű és méretéhez képest kellőképpen stabil. Már amennyire egy utazó állvány stabil lehet. Kompromisszumot kellett kötnöm a méret, súly, magasság és nem utolsó sorban az ár kérdésében. Létezik nagyon profi GITZO cég által gyártott karbon állvány ami kicsi, pille könnyű és stabil mint a gízai piramis, viszont egy Ferrari árát kérik érte a boltban. Igen komoly piackutatást végeztem, aminek a végeredménye az lett, hogy egyik sem tetszett. A fő problémám a stabilitás volt, vagy ha kellőképpen robosztus felépítésű akkor meg nehéz mint a dög. Meg kellett barátkozzak a gondolattal, hogy ez a kategória bizony ennyit tud. A választásom végül a MeFoto cég RoadTrip alumínium állványára esett, amely minden tekintetben a legjobb paramétereket hozta és a szűkös anyagi keretbe is belefért. Megrendeltem Ebay országból és néhány nap múlva meg is érkezett. Ki kellett ám próbálni. Éjszaka a kivilágított belváros csodás témát kínált, tehát felkerekedtem egy kis éjszakai fotózásra. Két helyszínen voltam. A első a már jól ismert Cremorne Point ahol a Lady Northcott kompot fotóztam. Most másként próbáltam megfogni a látványt és bár panoráma képet csináltam, mindösszesen két felvételt illesztettem. Ami még érdekes volt, hogy nem a kedvenc 35mm-es optikát használtam, hanem az 50mm-es és 85mm-es optikákkal próbáltam operálni. Érdekes perspektívát kínált, hogy egy szűkebb látószög nyújtotta képvilágot próbáltam meg kibővíteni. Tök jó, hogy az állványon a gömbfej alatt van fok beosztás, tehát látom, hogy hány fokot fordítottam horizontálisan a kamerát. A képeket tükör felcsapással csináltam, hogy minél kisebb legyen a vibráció, és természetesen távkioldót használtam. Marha jó játék volt. Ha összevetitek a Lady Northcott bejegyzésbe beillesztett panorámával, akkor láthatjátok a hasonlóságot.

Két képes panoráma 50mm-es optikával, f11-es blende, 30 másodperces záridő.

2000--.jpg

Ez a szimpla kép 85mm-es optikával készült a beállítás ugyanaz mint az előzőnél, f11, 30mp

2000--1423.jpg

A második helyszín a Jeffrey Street komp kikötő volt. Ez pont a nagy híd észak-keleti lábánál helyezkedik el és kis sétával pont szembe lehet kerülni az operaházzal. Megint csak a 35-50-85mm-es triót használtam. Szimpla képeket és két képes panorámákat csináltam. A képeket 11es blendével és 20-30 másodperces expozícióval rögzítettem. Nagyon jól vizsgázott az állvány, élmény volt használni. Természetesen komoly utómunkát igényelt, hogy minden részlet ilyen szuper módon kirajzolódjon.

2000--1441.jpg
2000---2.jpg

2000--1455-2.jpg

2000---4.jpg

Ez az utolsó képet az utazó optikám (18-200mm) legnagyobb látószögén 18mm-en készítettem. Így kicsiben nem látszik, de képminőségben sajnos meg sem közelíti a fix optikákat. A következő cél, hogy beszerezzek egy 20mm-es fix lencsét. Nem vagyok telhetetlen, majd ennek is eljön az ideje, most nagyon örülök az állványnak.

2000---3.jpg

Jahh és, hogy miért $248 a bejegyzés címe? Azon az estén ugyanis ennyivel járultam hozzá a NSW State Police zökkenőmentes működéséhez. Már pakoltam össze a Cremorne Point-on készített képek után amikor egy rendőr jött oda hozzám és elkezdett velem beszélgetni. Tudod milyen az amikor érzed, hogy na ebből valami nagyon nagy gáz fog kisülni.... hát én valami ilyesmit éreztem. Úgy 10 percig beszélgetett velem a fotózásról, hogy milyen szerencsém van az időjárással, mert tiszta a levegő és messzire el lehet látni, meg kérdezte, hogy hogy kell fotózni ilyen sötétben... stb stb, mikor végezetül közölte, hogy tilosban parkolok és megbüntet... Mondom, itt nincs tiltó tábla, mire ő közölte, hogy ez igaz, viszont 150m feljebb van és a hatálya ide is kiterjed. OOOhhh, hogy azt a sunyi k..r..a  a..y..d..t gondoltam magamban és még nagyon sok minden eszembe jutott, hiszen a magyar nyelv olyan szép színes, olyan változatosan kifejezhetjük efféle gondolatainkat, érzéseinket. Kértem, hogy ne tegyen ilyet, majd közölte, hogy már meg is tette, ezt követően egy utasító kézmozdulattal távozásra szólított fel. Újabb csodaszép gondolatok jutottak eszembe az biztosúr édesanyukájával kapcsolatban... A mellettem parkoló két pecást is megbüntette. Csak rajtunk, három szerencsétlenen azon az este $744 keresett a rendőrség. Sebaj két hétvégén nem megyünk kirándulni, mert valahol meg kell fogni ezt az ablakon kidobott pénzt.

Egyébkét az állvány nem került ennyibe... közel sem...

Ilyen drága képeket még sohasem csináltam, ezért ezennel áruba bocsájtom. Ne mondja senki, hogy nagyot akarok kaszálni, a kikiáltási ár $249. Ki ad többet érte...?  :-)

üdv

csl

 

Az ezen a blogon megjelenő képek, zenei szerzemények szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk előtt az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges.

Parlament

2016. május 13. - csl.photography

Mielőtt elutaztunk Ausztráliába vettem egy új masinát. Hát azt gondolom senki nem hitte, hogy egy "régi" géppel fogok nekivágni egy ilyen kalandnak... nemááá... Sikerült nagyon jó áron eladni szeretett Nikon D90-es gépemet, amit akkor vettem mikor a gyerkőc született. Hosszú évekig kiszolgált, de bizony a technológia rohamléptekkel maga mögött hagyta. Az új gép minden tekintetben felülmúlta az elvárásaimat, biztos, hogy megint nem lesz gondom évekig. Na jó ez egyáltalán nem biztos ismerve magamat. Az új gépet csak ki kellene próbálni élesben alapon, sógorommal, Petivel egy kis fotós túrát tartottunk Budapesten. Petinek remek szeme van, egyedi meglátásai mindig lenyűgöztek, csodálatos világot tud elénk tárni és kifejezetten ügyesen bánik az utómunka kínálta lehetőségekkel. Csodás türelme van egy-egy képpel apró részletével hosszú órákat elbíbelődni. Nekem az épület és város fotói tetszenek a legjobban, mesteri szintre tökéletesítette a tudását. Ajánlom mindenki figyelmébe a honlapját és az 500px oldalát.

http://www.dewollfephotography.com/

https://500px.com/dewollfe

Az, hogy Petit megfertőzte a fotográfia egy kicsit az én bűnöm is. Sosem felejtem az a délutánt a Nagyerdőn, mikor elsőnek a kezébe nyomtam a gépemet. Az a gyermeteg mosoly mindent elárult és örökre a retinámra égett. Remélem az efféle bűneim a végelszámolásnál azért megbocsájtást nyernek. Visszatérve a kis túránkhoz, jó nagyot sétáltunk, lejártuk a lábunkat. Nagyon sok képet készítettünk, nekem 2 kedvencem van. Az első tudom kicsit elcsépelt, mert mindenki akit egy kicsit is érdekel a fotózás Magyarországon már megcsinálta. Kis országunk parlamentje, megkockáztatom a legimpozánsabb épületek egyike amit valaha láttam. Monumentálisan robosztus, ugyanakkor csinosan törékeny. A képet a túlsó partról készítettem. Mivel már akkor sem volt nagylátószögű optikám, gondolom senki nem találná ki milyen fortélyhoz folyamodtam. Persze a 35mm-es üveg került fel a vázra és két álló képet készítettem olyan 25-30%os átfedéssel. Peti kis olcsó állványa mint már olyan sokszor most is igen jó szolgálatot tett. A képeket hat-hat másodperces expozícióval rögzítettem, így szépen kisimult a vízfelület az épület előtt. Az utómunkánál próbálkoztam az eredeti sárgás megvilágítását meghagyni, de a végén mégis a fekete-fehér verziónál maradtam. Nagyon szeretem a fekete-fehér képeket, mert valahogy a részletek markánsabban kirajzolódnak számomra, a színek nem vonják el a figyelmemet. Gyakorlatilag ez volt az első kép amit az új géppel csináltam. Tökéletesen meg voltam és azóta is meg vagyok elégedve a minőségével.

2000--parlament.jpg

A másik kép készítésénél egy optika is frissen debütált. Egy közzel 30éves 85mm-es optika. Szuper éles, kicsi, könnyű csodás darab, nagyon szeretem. A lánchíd egyik oroszlánja lett lencsevégre kapva. Tudom tudom ezt már mindenki lefotózta, nekem csak most jött el ez a pillanat az életemben. Na ezt már kézből csináltam, nehogy azt gondolja bárki is, hogy ilyen könnyen elcsábulok holmi fotós állvány irányába... ööö..., vagyis pontosabban fogalmazva akkor még nem tudtam, hogy mennyire könnyen fogok elcsábulni... mert hogy bizony bizony megroppantam a súlyos nyomás alatt és beszereztem egy állványt. A minap érkezett meg ebay országból. Nagy a boldogság a hétvégén gyorsan ki is próbálom.

2000--1803-lanchid_orszlan.jpg

Most már nem panaszkodhatok, hogy nincs állványom... viszont a nagylátószögű optika hiánya miatt azért vigasztaló szavakat szívesen fogadok. :-)

üdv

csl

 

Az ezen a blogon megjelenő képek, zenei szerzemények szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk előtt az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges.

Wings Over Illawarra

2016. május 06. - csl.photography

Hagyományszerűen minden évben megrendezik a Wings Over Illawarra nevű légi parádét Illawarra kis repülőterén. Szerencsémre idén én is ott lehettem. Illawara 100-120 km-re Sydneytől délre található település. Aboriginal nyelven a városka nevének jelentése: kellemes hely az óceán mellett. Mitagadás, valóban hangulatos környék. A város körülöleli az Illawarra tavat, aminek a délnyugati szegletében található a két kifutópályás repülőtér. A repteret a második világháború idején kiképzési célokra építették a Királyi Légierőnek. Manapság múzeum, regionális reptér, valamint légimentő, légi tűzoltó bázisként üzemel.

Repülőket fotózni nagyon-nagyon nehéz. Ha a földön állnak méretük miatt nagyon nehéz egy képbe érdekesen beleszuszakolni minden porcikájukat. Ha repülnek, akkor meg olyan marha messze vannak, hogy nagy teleobjektívet kell, kellene használni. Örök probléma, hogy egy teleobjektív sosem elég nagy, mindig kellene egy kicsit nagyobb. A gyorsan mozgó gépeket rövid záridővel kellene lefotózni, viszont akkor a légcsavaros gépek propellere nem mosódik el, az meg olyan valószínűtlenül hat egy képen. Ha a záridő hosszabb akkor meg a kép könnyen bemozdulhat és életlen lesz. A fénymérésről már nem is beszélve, a nagy ég felület, csodálatosan becsapja a fénymérőt. Mindent összevetve, nagyon összetett, komplex feladat. Szerencsére a repülők csodálatos szerkezetek, mindig kínálnak valami érdekességet számunkra.

Az egész rendezvény családiasra sikerült. Nem volt nagy csinnadratta, szolid méretű AirShowt kerekítettek ki a szervezők. A lebonyolítás parádés volt, minden téren gördülékenyem mentek a dolgok. Mérete ellenére azért akadt néhány érdekes repcsi. Nagy örömömre repültek világháborús, propelleres harci repülők. A P51 Mustang króm borítása csodálatosan csillogott a napfényben, talán a legszebb formájú légcsavaros vadászgép amit valaha építettek.

2000_csl0051.jpg

2000_csl0173.jpg

2000_csl0137-bw.jpg

2000_csl0152.jpg

Külön örültem egy orosz masinának. A Jak-3U csillagmotorjának olyan mélyről jövő, rotyogós hangja van amit egy egész vaddisznó csorda sem tudna reprodukálni. Olyan oroszos... Garantált libabőőőr.

2000_csl9181.jpg

2000_csl9241.jpg

2000_csl9347.jpg

Mintha azt tanították volna, hogy "Soha ne fotózz nappal szembe"... marhaság... Ki tilthatja meg, hogy kiégessem a szenzort a gépemből. :-)

2000_csl0112.jpg

2000_csl9120.jpg

2000_csl0194.jpg

2000_csl9038.jpg

2000_csl9052.jpg

Az elmaradhatatlan Douglas DC-3. Minden légiparádé résztvevője.

2000_csl9081.jpg

A következő repülő tulajdonképpen ezen a reptéren lakik, itt van kiállítva. Egy Boeing 747-438 Jumbo Jet. Tudom ez nem hangzik túlságosan izgalmasan, hiszen "csak " egy utasszállító gép, viszont a VH-OJA lajstromú Jumbónak mégis különleges története van. 1989 februárjában gurult le a Boeing szalagról Seattle-ben. Ez a gép volt a tizenkettedik a 400as sorozatból. A gépet 1989 augusztus 11.én City of Camberra névre keresztelték, majd szorgalmasan repült több mint 25 évig, 13833 alkalommal a Qantas színei alatt. Összesen 4 094 568 utast szállított, több mint 106 000 órát és közel 85 millió kilométert tett meg, ami 110 Föld-Hold oda-vissza távolság. Impozáns számadatok, de a gép érdekessége mégis az első és az utolsó repülésében rejlik. 1989 augusztus 16.-17.-én megugrott egy könnyed London - Sydney utat leszállás nélkül. A 18001 km-es távot 20 óra 9 perc 5 másodperc alatt trappolta le (marha unalmas lehetett). A gépet Londonban 183.5 tonna, valami különleges naftával csurig töltötték és még a kifutópálya végére is kitolták, hogy addig se fogyasszon.  5 pilóta, 2 légiutas kísérő és mindösszesen 16 utas tartózkodott a 19 óra 52 percesre tervezett utazás alatt a fedélzeten. Míg az első repülése hosszútávú rekord lett, addig az utolsó repülése a legrövidebb repülés lett amit ez a típus teljesített. Az utolsó útja Sydneyből Illawara repülőterére mindösszesen 12 percig tartott 2015. március 8.-án. Illawara repterének a hosszabbik kifutópályája is igen rövidke, 1800 méter, ennél még a debreceni reptér betonja is hosszabb a maga 2500 méterével. Az utolsó repülés személyzete 25 órát töltött szimulátorban, hogy felkészüljenek erre az igen szűkös leszállásra. A gépet kikönnyítették amennyire csak lehet és a keréknyomást igen alacsonyra állították, hogy nagyobb legyen a tapadás. Gond nélkül letették ezt az óriási dögöt. Azóta ezen a reptéren van kiállítva. Nekem kicsit fájt, hogy a négy hajtóműből hármat leszereltek mert pótalkatrésznek használják a még repülő típusokhoz. Kicsit szárnyaszegett volt, de jó volt látni ezt a csodálatos masinát.

2000_csl9095.jpg

 

Persze a sugárhajtású gépek is parádéztak. A nap sztárja az Ausztrál légierő (RAAF) F-18-as vadászgépe volt. Alattomos módon besunnyogott a kertek alatt, alacsonyan, pokoli sebességgel. Senki nem számított rá, igen hatásvadász bemutatkozás volt. Bukfencezett kettőt, majd hazarepült. 

2000_csl9197.jpg

2000_csl9996.jpg

 

üdv

csl

 

Az ezen a blogon megjelenő képek, zenei szerzemények szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk előtt az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges.