Volt egy nagyon érdekes munkám a Malabar Nemzeti Parkban. Igen kalandosra sikerült. Maroubra Beach-től kicsit délebbre található Malabar városrész, ami a nevét egy 1931. április 2.-án a partaji mellett zátonyra futott utas és teher szállító gőzös (MV Malabar) neve után kapta. A városrész körül öleli a Long Bay öblöt, minek a csücskében fekszik egy iciri-piciri, homokos parat, amit beach-nek Ausztrál viszonyokhoz mérten, csak erős nagyképűséggel lehetne nevezni. Ez a városrész nem a pezsgéséről híres. Többnyire lakóházakkal tarkított utcák sora szabdalja. Semmi extra, persze a kötelező intézmények sora, mint iskola, posta, golf klub stb...stb... itt is megtalálható. Malabar területének igen nagy részét a Malabar Headland Nemzeti Park foglalja el. A Headland magaspartként végződik, amit rendületlenül ostromol az Atlanti Óceán ki tudja mióta. Sydney-ben nem ritka, hogy jártunkba-keltünkbe, a város "közepén" belebotlunk egy-egy nemzeti parkba. Ha van egy természetvédelmileg értékes terület azt nagyon vigyázzák, próbálják megóvni eredeti mivoltában. Példamutató.
A feladatom a fent nevezett parkban egy jó hosszú út felmérése volt. Nem kellett szuper pontosan pozicionálni a meglévő elöregedett utat, mert vadi újat terveznek helyette, csak a megrendelők tudni akarták a helyzetét és az állapotát. A feladatot GPS-el csináltuk. Neeem nem olyannal mint, ami a telefonodon van, annál némileg komolyabb technikát vonultattunk fel a kollégámmal. A munka elkezdése előtt két dologra hívta fel a főnök a figyelmünket. A szomszédba lőtér van, vigyázzunk nehogy fenékbe pukkantsanak bennünket. A másik figyelmeztetése rövid de lényegre törő volt. Figyeljünk a vadállatokra, mert sok van arrafelé... Ohhh... Hát akkor még nem gondoltam, hogy életre szóló kalandban lesz részem (mondom így utólag). Közhiedelem, hogy itt minden sarkon lesben áll valamiféle démoni szerzet, hogy a gyanútlan arra járónak az életét vegye, vérét szívja, lábát harapja le tőből. A főnöknek igaza lett, mert tényleg volt egy lőtér ahol minden reggel míg ott dolgoztunk le kellet jelentkezni, hogy tudjanak rólunk, na meg az állatok kérdésében sem tévedett. Alföldi gyerek lévén a legkülönlegesebb állat, amivel eddigi életemben találkoztam az egy vaddisznó volt (valami szelíd háziféle) és az sem akart felfalni elevenen. Álldogálok a műszernél, elmélyedve a kezelőfelület rejtelmeiben, mikor egy fekete kígyó mászik el szép komótosan a jobb bakancsom mellett. Hát az a bizonyos megfagyott bennem, mert ránézésre tudtam, hogy celebesen mondva ez "nagyon kelgyó". Fekete teste, tűzpiros hasa volt és olyan jó másfél méteres hosszal büszkélkedhetett. A kollégától megtudtam, hogy az egy Red-bellied black snake (vöröshasú ausztrálsikló). Felnőtt emberekre nem halálos a mérge csak komoly betegséget okoz, viszont nincs regisztrált haláleset ettől a fajtól. Kolléga röhögött egyet rajtam, hátba vágott, majd annyit mondott: "Welcome to Australia". Egyébként később azt mondta, hogy két dolog miatt is nagyon szerencsés vagyok. Nagyon ritka, alig lehet már természetes közegében látni ilyen kígyót, mert a város kiszorítja, a másik dolog amit megemlített, hogy örüljek,hogy nem brown snake-el találkoztam, mert az agresszív és nagyon halálos a mérge "very deadly". Mondjuk nem tudom a halálosnál mi lehet sokkal halálosabb. Egyébként a halálos kígyó marás igen-igen ritka, az ellenszerek nagyon hatékonyak.
Most illene egy képet betenni a fent említett csúszómászóról, de hiszitek vagy sem- azt sem tudtam fiú vagyok e vagy lány, nem hogy fotózzak, záridőt, rekeszt, ISO-t állítsak vagy optikát cserélgessek az alatt a 10 másodperc alatt, míg élvezhettem a kelgyónk társaságát. Sajnálom de nincs kép... higgyétek el, tényleg sajnálom.
Van viszont kép pókokról. Na hát pókok azok vannak. Dögivel. Nem olyan csúnya kicsik, hanem böszme nagyok. A leggyakoribbak a golden orb (arany hálószövő pók) pókok. Szinte minden fán ott vannak, de nem igazán akarnak ezek sem felfalni senkit, pedig a méretük tekintélyes (lábakkal együtt akár 10 cm is lehet) és nagyon ijesztőek, viszont teljesen ártalmatlanok. Mondjuk ezeket sem illik cseszegtetni.
Igazából két olyan pók van, amitől ha lehet, távol kell maradni. A redback és a funnel-web. A redback, mint azt a neve is mutatja, fekete színű, narancs vagy piros sáv van a potrohán. Tekintélyes méretű őkelme is ( lábakkal néhány cm), de nem igazán agresszív. A kedves kis barátja a funnel-web annál inkább támadó természetű szerzet, hatalmas csáprágókkal van felszerelve és igen nagyra meg tud ez is nőni. A kifejlesztett ellenszereknek köszönhetően 1979-óta nem volt regisztrált halál eset pókok miatt Ausztráliában. Azért ez biztató, mindenesetre komolyan kell venni a kérdést, viszont a felhajtás sokkal nagyobb a téma körül mint kellene. Az egyik munkatársam (52 éves) állítása szerint, még életében nem látott egyet sem, pedig munkájából kifolyólag gyakran van természet közeli állapotban.
Ha már a veszélyes állatokra terelődött a szó megemlítek még néhányat. Elnézést, de képanyaggal sajnos ez esetben sem tudok szolgálni, mert egyel sem találkoztam még, pedig megnézném mindet. Persze, csak úgy messziről...
A krokodilok nagyon szeretik az embereket megcsócsálni, de lássuk be, ezek sem vadásszák a magunkfajtát az Elizabeth street kellős közepén. A minap egy 47 éves nő a barátnőjével (egy nemzeti parkban ahol minden 2 lépésen belül tábla figyelmeztet a krokikra) sötétedés után úgy gondolta, hogy megmártóznak a langyi vízben. Sosem találnád ki mi történt... peeersze, hogy vacsi lett az egyikből, a másik meg sokkot kapott és nem érti az egészet. A hatóságok nagy erőkkel keresték a szerencsétlenül járt honfitársukat (nem értem minek), de sajnos eredménytelen lett a kutatás. Szóval az emberi hülyeség ellen nem nagyon van ellenszer.
A másik említésre méltó teremtés, a cápa, ami riadalmat kelt az egész világon (köszi Steven Spielberg, sokat segítettél az ügyben). Namármost, van egy olyan szép magyar mondás, miszerint "aki örömlánynak áll ne csodálkozzon ha........"(próbálok cizellált lenni). Hát bizony, ez a cápával is pontosan ígye van. Ha bemész szörfözni a cápák területére, - márpedig az óceán az ő világuk, mi csak vendégek vagyunk - akkor bizony előfordul, hogy a cápa összekeveri az áldozatát egy fókával vagy tengeri tekivel. Tudomásom szerint, a cápák nem szeretik az embert, a támadások többsége "tévedés". A probléma ott kezdődik, ha egy nagy fehér "tévedésből" kicsit megkóstol. Láttam nagy fehér cápa állkapcsát a Manly Sea Akváriumban. Hát ööööö nem kicsi.
A következő cuki kis teremtmény a kékgyűrűs polip. Nem nő túlságosan nagyra, tízenpár centis. Nevét, a testén lévő élénk kék gyűrűkről kapta. Félénk kis állat, de olyan erős idegmérge van, hogy csak na. A csípése fájdalommentes, de egy állatba annyi idegméreg van, hogy könnyedén kicsinál egy egész focicsapatot, kispadostól, edzőstől, de még a gyúró is belefér. Szóval, elég komoly anyagot termel a kicsike. Ja, az ellenszerét sem ismerik, így néhány percen belül kampeca. Megint csak alapszabály, hogy ne piszkáljuk és akkor nincs baj.
Talán a legalattomosabb jószág a kockamedúza. Ha jól tudom, az állatvilág legerősebb mérgével rendelkezik. Akit megcsípnek ezek a csalánozók, annak bizony nem sok esélye van a túlélésre. Ezek az állatok sem emberölésre specializálódtak. Védekezésképpen használják a mérgüket. A legszebb az egészben, hogy a csípése iszonyatos fájdalommal jár és néhány percen belül halált okoz. Szééép...
Az állatokkal kapcsolatban van egy nagyon fontos alapszabály, miszerint ha nem piszkáljuk őket, akkor alapvetően ők sem akarnak bennünket elpusztítani. Odafigyeléssel, ésszel nagyon sok problémát meg lehetne előzni, de hát az emberek sokszor idióták és ennek bizony meg is van a következménye.
Jól elkeveredtem a nemzeti parktól a cápákig de sebaj. Jöjjön a végére pár kép a Malabar-i kalandról.
Hát azért na... nem csúnya...
üdv
csl
Az ezen a blogon megjelenő képek, zenei szerzemények szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk előtt az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges.
