2009-ben VIVID néven nagyszabású fesztivált rendezett Sydney. Az esemény olyan sikeres lett, hogy azóta minden évben megrendezik. Mint mindenből, ebből is óriási üzlet kerekedett. A VIVID szülőanyja Mary-Anne Kyriakou megálmodta, hogy óriási projektorokkal vetítsenek mindenféle színes, mozgó dolgokat az operaház oldalára. Nahát ez nagyon bejött a népnek. Jöttek is mindenfelől ezrével. Ha hihetünk a statisztikáknak a látogatók száma roham tempóban emelkedett, 2012-re már 500 000 emberke látogatott a rendezvényekre ami 10 millát hozott a konyhára, 2013-ban már 800000-re nőtt a látogatók száma és 20 milla csúszott be NSW kasszájába, természetesen dollárban. Évről-évre emelkednek a számok, idén olyan 2 millió látogatóval számoltak. Az események száma is megnőtt, már nem csak az opera környékén láthatunk fényjátékot, hanem szerte a városban koncertek, különféle programok teszik még különlegesebbé az eseményt. Ez évben még az állatkertet is kivilágították és a kompok is színes fényárban úsznak.
A három hétig tartó rendezvényre mi is elmentünk. Az autót a Mosman kikötőben hagytuk és hajóval mentünk át az öböl déli partjára, az operaházhoz. A komp út mindig szuper, nagyon látványos átkelni egyik partról a másikra. A fényjáték este hat órától kezdődött. Egyrészről csodás volt, másrészről horror. Elég gazdag képzelőerővel rendelkezek, de dombtetőn guggoló fűcsomó legyek ha tudom, hogy miként vetítettek az operaház domború oldalaira, torzítás mentesen mozgó dolgokat. Ráadásul a megelevenedő dolgok, még térbeli hatást is keltettek. Fantasztikus volt. Legjobban az óriási teknős tetszett, amint felmászott az épület oldalán. A környéken lévő összes felhőkarcoló fényárban úszott a szivárvány minden színében. Tényleg fenomenális élmény volt látni. Ez olyan dolog, amit a fényképek elég gyengén tudnak csak reprodukálni, mivel mozgó alkotásról beszélünk, szinte lehetetlen egy pillanatba belesűríteni a vizuális élményt.
Kicsit kutakodtam a neten, hogy más fotósok miként készítettek képet a fényjátékról. Nem is olyan egyszerű, mert nagyon sok összetevő nehezíti a kép készítését. Nagyon vártam, hogy ott legyek és fotózhassak. Hááát egy kicsit másképp alakult. Semmi nem lett abból amit elterveztem. Az állványomat nem tudtam felállítani a sok ember miatt, és még ha fel is tudtam volna állítani, akkor sem lett volna elég magas, hogy a tömeg feje felett át tudjak "lőni". Innentől kezdve kútba esett minden. Improvizáltam, mert sajna nem volt lehetőségem a precízen előkészített tervemet kivitelezni. Bár nem vagyok teljesen elégedett, (...ööö...egyáltalán nem vagyok elégedett) azért jöjjön azért néhány kép, hogy Ti is kapjatok egy cseppnyi ízelítőt. A következő képek variációk egy témára. Mivel nem volt lehetőségem több szögből fotózni, ezért ugyanazt a képet láthatjátok, csak más megvilágításban.
Gyakran használjuk a "sokan vannak, mint az oroszok" mondást. Mindenkit el kell, hogy keserítsek ez már réges-régen nem igaz. Sokan vannak mint a kínaiak, vagy még inkább mint az indiaiak. Ráadásul mindegyiknél van egy babakocsi, (amiben egy nagyra nőtt hat év körüli gyerek terpeszkedik, morzsásan, koszos ruhában, orrból lógó takonnyal...) és az elengedhetetlen szelfi bot (hogy dugnám fel a s...ébe, oszt onnan mehetne a poszt a FB-ra). Nagyon érdekes volt látni, hogy az emberek sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a szelfizésbe ahelyett, hogy az előadást néznék és élveznék a műsort. Minek az a teljesen felesleges 300 kép amit feltöltenek a végén a Facebook-ra és soha a büdös életben nem nézik meg többet. Mindenesetre az efféle aktivitásoknak köszönhetően az amúgy is lassan mozgó tömeg tökéletesen bedugult. Olyan tömegnyomor alakult ki percek alatt, hogy az már komolyan ijesztő volt. Érződött, hogy csak egy apró "szikra" kell és kitör a pánik. Borzasztó volt. Ilyen körülmények között próbáltuk meg leküzdeni azt a 200m-es távot, ami a komptól elválasztott bennünket. Hátamon a fotós hátizsák (nem kicsit nehéz), oldalamon az állvány, nyakamban a gyerek, a hátizsákba kapaszkodva húzom magam mögött az asszonyt, és szó szerint tyúklépésben próbálunk araszolni a kikötő felé. Azt a rövidke távot sikerült egy kövér 20 perc alatt abszolválni, majd a végén nagy futás a mólón, és csak a tengerész fiú jóindulatán múlott, hogy nem kellett egy újabb órát várni a következő kompra.
A kollégák figyelmeztettek, hogy hétvégén mindig sokan vannak, viszont hét közben este már mindenki fáradt, reménytelen munka után a gyerekkel behúzni egy ilyen túrát. Tanulságos volt, egyben rémisztő. Megfogadtam a kompon hazafelé zötykölődve, hogy hét közben visszamegyek és úgy lefotózok mindent, hogy csak úgy nyög beléje. Kedden meló után felkerekedtem. Elautóztam a nagy híd észak keleti lábához, hogy onnan megint komppal átalmegyek a túlpartra. A komp kikötőben feltettem a legnagyobb teleobjektívet, hogy szétnézzek mi újság odaát. Hát megdöbbenve láttam, hogy semmivel sincs kevesebb nép, mint a hétvégén volt. Úgy döntöttem, hogy nem megyek és az északi partról próbálok operálni. Sajnos az opera ház nyugati oldala, amire vetítettek, innen nem látszott, de a felhőkarcolók nagyon szép fényárban úsztak. Ezaz... ez kell nekem. A már többször jelesre vizsgázott receptet kaptam elő a tarsolyból, fix optikák, panoráma képpé összefűzve.
A képek 35mm, 50mm, 85mm-es optikákkal, ISO100, 6másodperces záridővel és 8-as blendével készültek. (ÓÓÓ de kéne egy fix 20mm-es üveg, oly jó lenne!) Az összes alábbi kép panoráma. Az első 12 képből van összeillesztve. Szegény számítógépem rendesen megizzadt, mire összerakta. Óriási pixel számú képek születtek, tökéletes részletgazdagsággal. Ide a blogra sajnos nem tudok teljes méretet feltölteni a méretkorlát miatt. Döbbenetes, hogy egy egy képen olyan részletek előbújtak (főleg a 85mm-es optikánál), amire nem is számítottam.
Igen Vivid (élénk) emlék maradt ez a fesztivál számomra, biztos nem fogom elfelejteni, míg élek.
Katt a képekre, hogy a legnagyobb méretbe tudjátok megnézni.
üdv
csl
Az ezen a blogon megjelenő képek, zenei szerzemények szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk előtt az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges.
