Egy csodálatosan napos, meleg nyári délután kis családommal elmentünk sétálni egy kicsit. Egy olyan kis öbölben császkáltunk, ahol gyermekemmel már korábban jártunk. Első kalandozásunk során találtunk egy korhadt farönköt, amin tisztességes lyuk tátongott. Kisgyerekkel meg is beszéltük, hogy na az ilyen helyekre nem nyúlkálunk be, merthogy nem tudhatjuk, hogy a sötétbe mi, vagy ki rejtőzik. Ugyebár itt Ausztráliába nem nyúlkálunk csak úgy ismeretlen sötét résekbe, egészségre nagymértékben káros, akár halálos kimenetele is lehet egy efféle meggondolatlan húzásnak. Tanulva a múltkori esetből mindenképpen zseblámpával felszerelkezve kellett útra kelnünk, ha már nem nyúlhatunk be, legalább kukkantsunk bele, hogy mi izgalmatos dolgot rejt ez az odú. Kis feleségem teljesen el volt ragadtatva az ötlettől, előre sejtette, hogy ennek nem lesz jó vége. Azt azért óvatosan megjegyezném, hogy én a farönkre sem emlékeztem, nemhogy merre is találhatjuk kalandunk tárgyát. Szerencsére gyermekem kimeríthetetlen elméje pontosan felidézte a múlt eseményeit. Meg is leltük gond nélkül a helyszínt, és láss csodát, kincsre bukkantunk. Találtunk egy döglött pókot. Egy kimúlt Farkas Pók maradványaira bukkantunk az odúnk mélyén. Nem biztos, hogy mindenki kincsnek értékelte volna ezt az igen értékes leletet (valószínűleg feleségem is ezen személyek táborát erősíti), de számunkra (feleségemet leszámítva) felbecsülhetetlen értéket képviselt. Sajnos a potroha már hiányzott, de a feje a torral és a nyolc lába sértetlenül megvolt. A lábaival együtt olyan jó 5 cm nagyságú lehetett, tehát egy nagyon bébi példánnyal volt dolgunk. Ezek a teljesen ártalmatlan jószágok akár tenyérnyi méretre is meg tudnak nőni. Egyből ki kellett piszkálni. Nagy elánnal dolgoztunk a tetem kimentésén, mikor is feleségem közölte, hogy na azt el ne képzeljétek, hogy ezt haza visszük. A végén ő adott egy kis zacskót, hogy abba bele tudjam tenni, de azzal a feltétellel, hogy a kocsiból már tényleg nem vihetem fel a lakásba. Jó... Jó... persze mindenre megesküdtem, hogy ez nem lesz másképp... :-)

Hát akkor fotózzunk egy kicsit. Ha már van egy ilyen tökéletes állapotban megmaradt jó nagy pókom akkor már csak le kellene fotózni, nemdebár? Mi is kell makró fotózáshoz. Kell egy jó gép. Na az megvan. Kellene egy makró optika. Na mondjuk az pont nincs. Kellene egy vagy két vakú, szinkron kioldóval. Hát az sincs. Innen szép győzni alapon, elkezdtem megint azzal főzni, amim van. Egy jó öreg 1979-es 50 mm-es manuális optikával oldottam meg a feladatot. A gépváz és a borotva éles optika közzé 10 cm-nyi manuális közgyűrűt illesztettem, amit ebay országból rendeltem pár dollárért a közelmúltba. (Nagyon leegyszerűsítve, a közgyűrű a gép és a tárgy közötti minimális távolságot csökkenti.) Makró optika kész. Az egy szem vakumat szinkronkioldó híján a gépre tettem. A vakú tetejére egy kisebb papírdoboz fehér tetejét ragasztottam celluxal, hogy szép egyenletes szórt fény kapjak. A tárgyam elé kis sátor alakban meghajlított papírlapokat pozicionáltam, hogy a fentről érkező fényt visszaverje. A szomszédos papírboltból vettem egy fekete karton papírt 70 centért. Hoztam az udvarról két fadarabot és kész is volt az összesuszterolt házi makró stúdióm. Megvehetném a szuper csilli-villi eszközöket, amivel sokkal könnyebb lenne mindez, de akkor hol marad a móka része a történetnek.

Makró fotózásnál a fő problémát az igen keskeny mélységélességi tartomány jelenti. Ilyen beállításoknál az a terület, ami éles a felvételen, tized milliméterekben mérhető. Mivel azt szeretnénk, hogy minden szép éles legyen, ezért a képet szeletenként készítjük el és később az utófeldolgozás során illesztjük össze. Jelen esetben a pókom néhány milliméteres fejéről 15 képet, szeletet készítettem. Az első képen a szeme mögött volt az élességi tartomány, míg az utolsón a csáprágójának a legelejére volt fókuszálva. Sokféle beállítást próbáltam, nekem a portré tetszik a legjobban, meg is csináltam fekete-fehérben. Hát olyan jóképű volt az alanyom, hogy szinte tálcán kínálta a lehetőséget. Majom úrnak végre van társa. Miután összeállt a kis stúdióm, a fotózás nagyon simán, gördülékenyen ment. Másnap a házunk mellett eltemettem pókicát, fejfaként a fadarabot használtam, amin előző nap pózolt a kicsike. Az utómunka nagyon döcögött. A laptopom bedeglett, majd miután ismét életet leheltem bele, a tápegysége mondta be a csendest...prrrrrr... Na, végre valahára minden összeállt, erre a szoftver nem volt hajlandó összeilleszteni a képeket. Sógoromat kértem meg, hogy segítse. Át is küldtem Neki az első sorozat 15 képét, erre képes volt beleborítani egy fél pohár almalevet a gépébe, csak hogy "hátráltassa" a folyamatot. :-) Köszönet Neki, mert miután megjavították a masináját megfejtette a helyes utófeldolgozási munkamenetet nekem. A portrét Ő rakta nekem össze, a többit már én küzdöttem ki. 

Számomra döbbenetes, hogy milyen részletek kerültek napvilágra. Érdemes például megnézni, hogy milyen mintázatú a szőr Pókica hátán. Nagyon jó móka volt, ezután is nyitott szemmel fogok járkálni, hátha belekerül valami a hálómba.

Van még egy csodálatos jószág, amit a minap fotóztam. Egy döbbenetes méretű szitakötő pihengetett egy fa oldalán az egyik munkaterületen. Mivel a fényképezőgép elég messze volt tőlem, ezért csak megcsodálni volt lehetőségem első körben. Néhány óra múlva még mindig ott pihizett, de akkor már volt a kezem ügyében masina. A képeket szintén az öreg manuális optikával készítettem, ugyanazzal, mint amivel pókicát fotóztam. Szeretem ezt a régi üveget, nagyon harapós rajza van, tudjátok... vén szivar... jól szelel... :-)

Ha már állatoknál tartunk, voltunk a nagy Sydney akváriumba. Nem sokat fotóztam, de az abszolút kedvenceimet a medúzákat azokat csak lekattintottam. Íme két felvétel a végére ezekről a lehetetlen kocsonyákról.

üdv

csl

Eljött az év utolsó napja. Természetesen itt Sydneyben is óriási tűzijátékkal búcsúztatják az óévet, köszöntik az elkövetkezőt. Két tűzijátékot tartanak, egyet 21:00 órakor a gyerekeknek, merthogy ők nem igazán tudnak sokáig fent maradni. A másikat annak rendje és módja szerint éjfélkor lövik. Az elő tűzijáték kisebb, szerényebb és nem a nagy hídról indítják a rakétákat. Mi ezt a kisebbet választottuk és azt is csak innen a Mosman kikötő felől néztük. Tanulva a VIVID tömegnyomorából, kihagytuk belvárost, nem volt kedvünk szardíniát játszani.

Az alábbi felvétellel kívánok Mindenkinek Boldog Újévet.

üdv

csl

...hogy milyen 30 fokban karácsonyozni? ...hogy is fogalmazott kis feleségem? ...szürreális. Nincs hó, nem pustol a szél, nincs fenyő illat a lakásban. Bár a boltok az utcák vastagon karácsonyi díszben ragyognak, csodaszépen kivilágított környezetben költheted a pénzedet, de mégsem olyan...  A fiatalok mikulás sapiban szörföznek, az autókat Rudolf a rénszarvasnak öltöztetik piros gombóc orral, barna agancsokkal.... de mégsem olyan... Hangulata van, de nagyon más. Nekem nagyon nem hiányzik a hideg, de most el kell ismernem elég nehéz felvenni a ritmust akár csak egy napra is. Karácsonyi céges partin voltam, ahol az emberek mezítláb egy szál gatyában/pendelyben, napszemüvegben szürcsölték a koktélokat a füves bowling pálya mellett. Határozottan élveztem, hogy nem fagy le a lefagyni valóm, de minden volt csak nem karácsonyi hangulat. Mindent összevetve jól érzem magam, de egy csepp autentikus karácsony azért jól jönne legalább egy estére, utána jöhet vissza a 30 fok. :-)

Gyermekemmel díszítettük a fenyőnket (Made In China), aggatjuk fel a sok csillogó gömböt, mikor rájöttünk, hogy nincs a fa tetejére semmink. Csúcsdísz hiányában egy zöld masnit kötöttem a fa ékének. Olyannyira megtetszett, hogy gyorsan le is kattintottam. Az 50mm-es optika egy közgyűrűvel tökéletes megoldást biztosított. Ezzel a felvétellel kívánok Nagyon Boldog Karácsonyt Mindenkinek.

üdv

csl

Nagyon sok boldog szülinapot kívánok Tomi barátomnak, akitől olyan sokat tanultam arról, hogy miként tudom csapdába ejteni a fényeket, árnyékokat, színeket.

A Malabar Nemzeti Parkban készült felvétel remélem egy kis melegséget csempész a hideg, didergős napokba.

üdv

csl

Nagyon sok boldog szülinapot kívánok a leglazább funky metál dobosnak.

üdv

csl

Na most repült csak igazán...

A bálnás bejegyzésemben említettem, hogy mindenképp meg szeretném nézni kis kedvenceimet, mikor visszafelé lubickolnak az újszülött borjakkal. Eredetileg egyedül akartam menni erre a túrára, de a végén teljes családi kaland kerekedett a történetből. Ezúttal szebbik, jobbik és nem utolsó sorban okosabbik felem is velünk tartott. A jegyeket természetesen online rendeltem, így olcsóbb volt. Egy másik társaságot választottam, de be kell ismerjem az előző egy kicsit jobban tetszett. Elég nagy katamarán hajónk a Circular Quai hatos mólójáról futott ki, majd egy kényelmes sétahajókázás keretében kilötyögtünk az Operaház mellett a nyílt óceánra. Na itt indult a móka. Olyan erősen hullámzott a víz, hogy a jól megtermett hajónk papírgalacsin módjára imbolygott a hullámok tetején. Nem tudtunk megállni a lábunkon kapaszkodás nélkül. Azért kicsit ijesztő volt, mert tökéletesen lehetett érezni, hogy azért a víz az úr... Megtűrt vendégek vagyunk az óceán területén, ha úgy tartja kedve lenyel bennünket keresztbe és még csak nem is büffent. Mire kiértünk a bálnák területére az utasok fele jobbra-balra kínlódott, a személyzet szorgalmasan osztogatta a hányózacsit. Sajnos kis feleségemnek is felfordult a gyomra, így nem volt felhőtlen számára az élmény. Természetes közegükben a róka és a bálna ritkán találkozik, mi ebből is kaptunk egy kis ízelítőt.

Teljesen máshogy viselkedtek a bálnák mint korábban. A nagy, felnőtt állatok nyugodtan úszkáltak, feljöttek levegőért, majd púposra hajlították a hátukat és bebuktak ismét a víz alá. Az igazi attrakciót a gyerek bálnák jelentették. Ugrándoztak, önfeledt játszottak. Csöppet sem zavarta őket, hogy erősen hullámzik a víz. Szinte produkálták magukat az összeverődött nézősereg előtt.

Azt gondoltam, hogy fotós szempontból könnyebb dolgom lesz, mert már volt némi tapasztalatom. Hááát tévedtem. Bár az alap beállításokat megelőző élményeim alapján gond nélkül belőttem, előre nem várt problémákba ütköztem. A rettenetesen hullámzó óceánon a saját lábamon alig tudtam megállni. Egy kézzel mindenképp kapaszkodnom kellett egy korlátba, hogy el ne essek. A másik kezemben tartottam a fényképező gépet. A 300mm-es optika a nem rövid, de vastag kategóriába tartozik, cserében jó nehéz. A másik nehézséget maguk a bálnák szolgáltatták. Röviden összefoglalva a problémát, a végtelen, vadul hullámzó óceánon, egy kézzel tartva a nehéz masinát, a keresőben egy nem egészen 6 fokos keskeny kis ablakon keresztül próbáltam lefotózni egy a vízből ismeretlen helyen, nem meghatározott időben kiugró bálna kölyköt. Sok sikert... Hát ez teljességgel lehetetlennek tűnt. Mire megláttam, hogy ugrik, gyorsan megpróbáltam egyáltalán megtalálni, élességet állítani, addigra már el is merült. Ellőttem vagy 100 képet, és nemhogy értékelhetőnek minősíthető képet nem tudtam csinálni, a képek nagy részén az üres óceán terpeszkedett, vagy egy csobbanás végkifejletét sikerült megörökítenem, jószerével életlenül. Hát ezen változtatnom kellett, mert ez teljességgel elfogadhatatlanak tartottam. Pozíciót váltottam. Kerestem egy másik helyet ahol egy korlátot bal kézzel átölelve odarögzítettem magamat a hajóhoz (tudod mint a Forrest Gump-ban a rákhalász hajónál), a lábammal is ki tudtam magamat támasztani, így már két kézzel tudtam stabilan tartani a masinát. Na gyertek drágaságaim... és jöttek. A gépet gyors sorozatra (7kép/mp) állítottam, csodás tempóban dagadt a dupla memória kártya. Újabb nem várt tényező nehezítette az életemet. Maga az óceán kötött belém egy kövér hullám megnyilvánulásában. Becsapott a tatra, a bal lábam csurom vizes lett. Gyermekem is rendesen elázott, mint a húsvéti malac úgy visított ijedtében, majd üvöltve rohant az anyjához. Vizes bal oldallal folytattam a küzdelmet az elemekkel. Én a bálnákkal, a hajón utazók nagy része a rókákkal vívott közelharcot. Csodás volt. A képek a szörnyű hullámzást annyira nem adják vissza, de higgyetek nekem, nem volt semmi. A kaland végén hajónk még a North Head-hez is odafordult ahol a napon sütkérező fókákat is megcsodálhattuk. Utunk vissza a kikötőbe eseménytelenül, de mindenképpen a három dimenzió adta lehetőségek maximális kihasználása mellett zajlott. Kis feleségem szerintem hálát adott a magasságosnak, hogy megint talpával érinthette a jó anyaföldet, valószínűleg még a legendás Clint Eastwood mosolyommal sem tudnám soha többet ilyen kalandra elcsábítani.

Nem gyakori, de teljességgel elégedett vagyok. Bár az öreg 300mm-es objektívem optikai képességei sajnos nem a legjobbak, így is sikerült egy néhány értékelhetőnek minősíthető képet csinálni.

Látjátok még integetett is Nektek ez a játékos kedvű gyerek bálna.

üdv

csl

Sydney az esküvő fotósok paradicsoma. Biztos nagyon sok szép helyszín van szerte e világon, de itt Sydney-ben, egy viszonylag könnyen bejárható, megközelíthető kis területen, gyakorlatilag mindenféle helyszínt meg lehet találni, amit csak a kedves, ifjú pár kíván. A romantikus homokos tengerparttól a hipermodern nagyvárosi felhőkarcolókig tényleg minden helyszín fellelhető. Na jó XVII. századi kastély az nincs. Szűkítsük úgy a lehetőségeket, hogy amit a természet és az elmúlt 200 év megadatott, azzal kövéren lehet gazdálkodni. Természetesen a tengerpart és az operaház a legnépszerűbb helyszínek. Rengeteg esküvőt tartanak (így gondolom a válóperes ügyvédeknek is sok munkájuk van), így az utcánk végében lévő Balmoral Beach is nagyon népszerű a frissen egybekelők körében. Magától értetődik, hogy itt is van egyszerű kis szerény esküvő (mezítláb a füvön, egy tucat muffin és egy üveg pezsegő társaságában), de a rongyrázás sem ritka. Például ezeken a méregdrága esküvőkön, amiket itt a kis pavilonba megrendeznek a parton az négyzetkilóméterre jutó luxus autók aránya konvergál a végtelenhez. Egy alkalommal az egybekelőket egy olyan komoly stáb fotózta, filmezte, hogy valószínűleg a Trónok Harcát nem készítették ennyien, ilyen technikával. Hiszed vagy sem, még olyan összecsukható kis széke is volt a rendezőnek. ÖÖÖÖÖ túlzásnak éreztem....

A minap sétáltam a Bradleys Head-nél. Túrám során találtam egy csodaszép kis privát öbölkét, ott készítettem egy-két felvételt. Késő délután volt mikor tovább indultam. Ki tilthatta meg, hogy rám sötétedjen és elevenen felfaljanak a farkasok az erdőben? Az egész terület természetesen nemzeti park, viszont bárki bemehet, sétálhat a teljes területén. Nagyon szépen kialakított séta útvonalak tarkítják, sok ember sétál, sportol itt, vagy a hasonló helyeken.

A sétám végén a csodálatos Bradleys Head csúcsánál lyukadtam ki, naplementében. Esküvői fotózás volt a  mólón, a háttérben az operaház és a nagy híd. Nagyüzem volt, mert két különböző csapat is dolgozott. Természetesen fotós, videós, drón, smink, fodrász, öltöztető, segítő, asszisztens munkálkodott mind a két fiatal pár körül. Még a sminkes is Porsche-val jött, innentől kezdve a költségvetés besorolását mindenkinek a szabad fantáziájára bízom. Diszkréten a háttérben maradva készítettem egy-két képet, hogy meg tudjam Nektek mutatni, hogy milyen mostoha környezetben kellett megörökíteni a frissen egybekelőket.

Egyre sötétebb lett, a nap már szinte teljesen bebukott a horizont alá. A díszes kompániát nem akartam zavarni, ezért arrébb sétáltam és kattintottam még egy ultra magas giccsfaktorú naplementés képet.

Néhány nappal a kis túrám után igen rossz, esős idő volt. Rémisztő felhők gomolyogtak a belváros felett. Azon a környéken autóztunk, hát csak rögzítettem egy panoráma sorozatot. Ekkor nem volt esküvő, csak az enyém volt a móló... na jó egy sirállyal megosztottam...

üdv

csl

Nándikám, mert reklamáltál (ööö jogosan). A nap süssön a golyó fejére... :-)

Bocsi, egy kicsit eltűntem. Munkahelyet váltottam, ami teljesen átalakította az életemet, életünket és nem feltétlenül jobb irányba. Persze azért előnye is van az új munkahelynek, de nem sok, ennek fényében most megint váltani készülök. Remélem ez jobb lesz. Az átprogramozódott életemnek egyik hátulütője, hogy nem jutott időm fényképezni. El kell, hogy mondjam nagyon rosszul érintett.

Előző hétvégén a szokásos hétvégi bevásárlás előtt megálltunk egy órácskára a kedvenc helyemen. The Spit-nek hívják. A Spit Road és a Spit Bridge az egyik fő közlekedési ütőere az északnak tartó forgalomnak a partmentén. Igen, forgalmas a nap minden pillanatában. Mosman felől az út lekanyarog az öbölbe, ahol a hídon keresztül haladunk a kikötőn, majd ismét hegynek felfelé autózhatunk. Ez a híd is felnyitható, hogy a kecsesen magas vitorlások gond nélkül át tudjanak menni alatta. Szinte minden reggel és este átmegyek rajta, talán ez a legszebb rész a városnak. Természetesen a kikötőnél étterem, park, játszótér és minden csodás dolog megtalálható.

A képek 12mm-es optikával készültek, az első kettő két képes panoráma, a második két kép két képes vertoráma.

A következő barifelhőket egy nagyon kedves barátom kislányának küldöm, hogy gyógyuljon meg mihamarabb.

Nagyon sokszor megállok itt hazafelé menet csak 5 percre, kicsit kiüríteni a fejemet a napi marhaságok után. Egyik délután hazafelé a csodálatos naplementében egész véletlenül a fényképező masina is nálam volt.

A képek 35mm-es optikával készültek, természetesen panorámák.

üdv

csl

Az életem már-már az elviselhetetlenség peremvidékére sodródott a nagylátószögű optika hiánya miatt. Na jó ez egyáltalán nem igaz. :-) Végre beszereztem egy nagyot látó üveget. Megint kompromisszumot kellett kötnöm, mert az eredeti tervemhez maxi sok gubára lett volna szükségem.  Úgy gondoltam, hogy felelőtlenség lenne részemről, ha a jelen financiális életünket egy könnyed 1000 dolláros számlával megterhelném, ezért alternatív megoldást kerestem. Komoly piackutatás következett, (hisz ismertek) nem akartam vakon beleugrani egy ismeretlen optikába. A választásommal tökéletesen meg vagyok elégedve, mert minden téren fényévekkel felülmúlta az elvárásaimat a kiszemelt objektív. Nem Nikon gyári optikát vettem, hanem a japán Tokina cég 12-24mm-es nagylátószögű szerkezete került a fényképező gépem elejére. Nagy a mosoly az orcámon, mert tűéles és nagyon szépen teszi a dolgát, azonkívül olyan a felépítése, mint egy tank, fém és üveg nem holmi olcsó műanyag. Optikai aberrációktól nem teljesen mentes, viszont ezeket a hibákat könnyedén lehet korrigálni az utómunka során. Ami számomra a legfontosabb, az az, hogy olyan kemény éles rajza van amilyet én szeretek. Használtan vettem, egy első ránézésre teljesen bolond embertől, akivel kb. fél órát dumáltam, és a végére meggyőződtem arról, hogy nem hagyott cserben az ítélőképességem, mert teljesen bolond. A végén az üzlet megköttetett, a gyári Nikon optika árának töredékéért. Most már nem lehet okom panaszra, mert az optikai palettám tökéletesen lefed mindent, 12mm-től egészen 300mm-ig mindenem van a táskában. (5 tonna a hátizsákom mindennel megpakolva... neeem baaaj.... cipeld hülye ha megvetted...) Azt azért nem ígérem, hogy ezután már nem akarok venni valami új cuccot, hiszen mindig van hova tovább lépni. Oldalakon keresztül tudnám sorolni mivel tudnám színesíteni a repertoárt... :-) Már van is ötletem, de ezt egyenlőre fedje jótékony homály.

Az égiek nem voltak hozzám kegyesek, mert olyan semmitmondó időjárás volt (magyarosan mondva fosidő) az ezt követő hetekben, hogy nem tudtam értékelhetőnek minősíthető képet csinálni. Aztán csak kisütött a nap így tudtam végre lőni pár képet. Írtam, hogy a nagylátószögű optika hiányában panoráma képeket csináltam. Valójában a nagylátószög nem fogja kiváltani a panoráma készítési késztetésemet, mert egy teljesen más perspektívát kínál. Az első teszt helyszín csak itt az utcánk végében elterülő Belmoral Beach volt, nagyon szép, kristálytiszta napos idő volt, szép kövér bari felhőkkel.

Az első kép egy szimpla felvétel az új optikával. Jó nagyot lát mi?

Ez a kép már panoráma, nem lehet megállni... Négy kép, van összefűzve, kettő alul, kettő felül.

A második helyszínt Beauty Point-nak nevezik, mindenki eldönti magának miért is kaphatta ez a hely az említett nevet. Munka után voltan, naplementében. A kedvenc napszakom, mert olyan szépek a narancs színek a mély kék árnyalatokkal. Mindig nagyon élvezetes naplementében fotózni, mert minden pillanatban változnak a fényviszonyok és ez újabb és újabb ötleteket szül. 

Na jó azért a kedvenc 35mm-es optika is előkerült, mondanom sem kell ugye, hogy panoráma felvételek ezek is.

A végére jöjjön egy egyszerű pálmafa. Tudom semmi extra nincs ebben a fában, de nekem nagyon megtetszett. Pálmafa 12mm-es optikán keresztül.

üdv

csl

Az ezen a blogon megjelenő képek, zenei szerzemények szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk előtt az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges.

Nagyon nagyon sok boldog szülinapot szeretnék kívánni Csatáry Attila barátomnak. Beszéljenek most helyettem a képek. Tudjátok a repülők mennek, a barátság marad....

üdv

csl

Az ezen a blogon megjelenő képek, zenei szerzemények szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk előtt az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges.