Nándikám, mert reklamáltál (ööö jogosan). A nap süssön a golyó fejére... :-)
Bocsi, egy kicsit eltűntem. Munkahelyet váltottam, ami teljesen átalakította az életemet, életünket és nem feltétlenül jobb irányba. Persze azért előnye is van az új munkahelynek, de nem sok, ennek fényében most megint váltani készülök. Remélem ez jobb lesz. Az átprogramozódott életemnek egyik hátulütője, hogy nem jutott időm fényképezni. El kell, hogy mondjam nagyon rosszul érintett.
Előző hétvégén a szokásos hétvégi bevásárlás előtt megálltunk egy órácskára a kedvenc helyemen. The Spit-nek hívják. A Spit Road és a Spit Bridge az egyik fő közlekedési ütőere az északnak tartó forgalomnak a partmentén. Igen, forgalmas a nap minden pillanatában. Mosman felől az út lekanyarog az öbölbe, ahol a hídon keresztül haladunk a kikötőn, majd ismét hegynek felfelé autózhatunk. Ez a híd is felnyitható, hogy a kecsesen magas vitorlások gond nélkül át tudjanak menni alatta. Szinte minden reggel és este átmegyek rajta, talán ez a legszebb rész a városnak. Természetesen a kikötőnél étterem, park, játszótér és minden csodás dolog megtalálható.
A képek 12mm-es optikával készültek, az első kettő két képes panoráma, a második két kép két képes vertoráma.
A következő barifelhőket egy nagyon kedves barátom kislányának küldöm, hogy gyógyuljon meg mihamarabb.
Nagyon sokszor megállok itt hazafelé menet csak 5 percre, kicsit kiüríteni a fejemet a napi marhaságok után. Egyik délután hazafelé a csodálatos naplementében egész véletlenül a fényképező masina is nálam volt.
A képek 35mm-es optikával készültek, természetesen panorámák.
üdv
csl
Az ezen a blogon megjelenő képek, zenei szerzemények szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk előtt az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges.