Na most repült csak igazán...

A bálnás bejegyzésemben említettem, hogy mindenképp meg szeretném nézni kis kedvenceimet, mikor visszafelé lubickolnak az újszülött borjakkal. Eredetileg egyedül akartam menni erre a túrára, de a végén teljes családi kaland kerekedett a történetből. Ezúttal szebbik, jobbik és nem utolsó sorban okosabbik felem is velünk tartott. A jegyeket természetesen online rendeltem, így olcsóbb volt. Egy másik társaságot választottam, de be kell ismerjem az előző egy kicsit jobban tetszett. Elég nagy katamarán hajónk a Circular Quai hatos mólójáról futott ki, majd egy kényelmes sétahajókázás keretében kilötyögtünk az Operaház mellett a nyílt óceánra. Na itt indult a móka. Olyan erősen hullámzott a víz, hogy a jól megtermett hajónk papírgalacsin módjára imbolygott a hullámok tetején. Nem tudtunk megállni a lábunkon kapaszkodás nélkül. Azért kicsit ijesztő volt, mert tökéletesen lehetett érezni, hogy azért a víz az úr... Megtűrt vendégek vagyunk az óceán területén, ha úgy tartja kedve lenyel bennünket keresztbe és még csak nem is büffent. Mire kiértünk a bálnák területére az utasok fele jobbra-balra kínlódott, a személyzet szorgalmasan osztogatta a hányózacsit. Sajnos kis feleségemnek is felfordult a gyomra, így nem volt felhőtlen számára az élmény. Természetes közegükben a róka és a bálna ritkán találkozik, mi ebből is kaptunk egy kis ízelítőt.

Teljesen máshogy viselkedtek a bálnák mint korábban. A nagy, felnőtt állatok nyugodtan úszkáltak, feljöttek levegőért, majd púposra hajlították a hátukat és bebuktak ismét a víz alá. Az igazi attrakciót a gyerek bálnák jelentették. Ugrándoztak, önfeledt játszottak. Csöppet sem zavarta őket, hogy erősen hullámzik a víz. Szinte produkálták magukat az összeverődött nézősereg előtt.

Azt gondoltam, hogy fotós szempontból könnyebb dolgom lesz, mert már volt némi tapasztalatom. Hááát tévedtem. Bár az alap beállításokat megelőző élményeim alapján gond nélkül belőttem, előre nem várt problémákba ütköztem. A rettenetesen hullámzó óceánon a saját lábamon alig tudtam megállni. Egy kézzel mindenképp kapaszkodnom kellett egy korlátba, hogy el ne essek. A másik kezemben tartottam a fényképező gépet. A 300mm-es optika a nem rövid, de vastag kategóriába tartozik, cserében jó nehéz. A másik nehézséget maguk a bálnák szolgáltatták. Röviden összefoglalva a problémát, a végtelen, vadul hullámzó óceánon, egy kézzel tartva a nehéz masinát, a keresőben egy nem egészen 6 fokos keskeny kis ablakon keresztül próbáltam lefotózni egy a vízből ismeretlen helyen, nem meghatározott időben kiugró bálna kölyköt. Sok sikert... Hát ez teljességgel lehetetlennek tűnt. Mire megláttam, hogy ugrik, gyorsan megpróbáltam egyáltalán megtalálni, élességet állítani, addigra már el is merült. Ellőttem vagy 100 képet, és nemhogy értékelhetőnek minősíthető képet nem tudtam csinálni, a képek nagy részén az üres óceán terpeszkedett, vagy egy csobbanás végkifejletét sikerült megörökítenem, jószerével életlenül. Hát ezen változtatnom kellett, mert ez teljességgel elfogadhatatlanak tartottam. Pozíciót váltottam. Kerestem egy másik helyet ahol egy korlátot bal kézzel átölelve odarögzítettem magamat a hajóhoz (tudod mint a Forrest Gump-ban a rákhalász hajónál), a lábammal is ki tudtam magamat támasztani, így már két kézzel tudtam stabilan tartani a masinát. Na gyertek drágaságaim... és jöttek. A gépet gyors sorozatra (7kép/mp) állítottam, csodás tempóban dagadt a dupla memória kártya. Újabb nem várt tényező nehezítette az életemet. Maga az óceán kötött belém egy kövér hullám megnyilvánulásában. Becsapott a tatra, a bal lábam csurom vizes lett. Gyermekem is rendesen elázott, mint a húsvéti malac úgy visított ijedtében, majd üvöltve rohant az anyjához. Vizes bal oldallal folytattam a küzdelmet az elemekkel. Én a bálnákkal, a hajón utazók nagy része a rókákkal vívott közelharcot. Csodás volt. A képek a szörnyű hullámzást annyira nem adják vissza, de higgyetek nekem, nem volt semmi. A kaland végén hajónk még a North Head-hez is odafordult ahol a napon sütkérező fókákat is megcsodálhattuk. Utunk vissza a kikötőbe eseménytelenül, de mindenképpen a három dimenzió adta lehetőségek maximális kihasználása mellett zajlott. Kis feleségem szerintem hálát adott a magasságosnak, hogy megint talpával érinthette a jó anyaföldet, valószínűleg még a legendás Clint Eastwood mosolyommal sem tudnám soha többet ilyen kalandra elcsábítani.

Nem gyakori, de teljességgel elégedett vagyok. Bár az öreg 300mm-es objektívem optikai képességei sajnos nem a legjobbak, így is sikerült egy néhány értékelhetőnek minősíthető képet csinálni.

Látjátok még integetett is Nektek ez a játékos kedvű gyerek bálna.

üdv

csl