Búcsút intettünk a csodás Milford Sound-nak és elindultunk vissza, Te-Anau felé. Kezdett jobb és jobb idő kerekedni. A hó szállingózott ugyan és hideg is volt, de semmit sem bántunk, hiszen az eső elállt. Kanyargós utunk visszafelé hosszabbra sikeredett mint reggel, hiszen most már nem kellett sietni, a hajót elérni. Ráértünk és komótos tempóban csordogáltunk visszafelé. Szó szerint minden pihenőben megálltunk, próbáltuk az utolsó cseppjét is magunkba szívni ennek a mesés vidéknek. Az első komolyabb megállónk a The Chasm pihenőnél töltöttük. Ez még az alagút előtt van. Nem ígérkezett semmi extrának. Szokványos parkoló, extra kilátással. Tanakodtunk is, hogy menjünk-e tovább vagy nézzünk-e itt szét egy kicsit. Szétnéztünk...

A parkolóból keskeny ösvény vezetett be a rengetegbe. Olyan csodás, buja környezetbe csöppentünk egy pár lépést követően, amilyet még sosem láttam. Olyan volt, mintha egy pálmaházba lépnél, ahol a növények gondozója kicsit túlreagálta a munkáját. Nem olyan régen, a Grand Canyon bejegyzésemben említettem, hogy a Canyon aljában a növényzet Új-Zélandra emlékeztet. Hát akkor pontosan erre gondoltam. Vastagon nő a moha és mindenféle zöld akármi is a fák és sziklák minden oldalán. (Na ebből állapítsd meg, hogy merre van észak...) A levegő olyan súlyos, hogy szinte fáj lélegezni. A következő néhány kép remélem némileg érzékelteti azt a buja természetet, amiben a látogatónak itt része van.

Az ösvény végén egy kicsiny hidacska ívelt át egy hasadékon, ahol csak úgy ömlött a víz. Hogy honnan hova azt nem tudom, de hogy eszméletlen mennyiségben hömpölygött az éltető folyadék, az egészen biztos.

Ismét útnak indultunk. Az igen kanyargós úton nem lehetett túl gyorsan haladni, bár nem is akartunk. A számtalan kis vízfolyáson átívelő hidak, mind egysávosak és egy tábla jelzi, hogy melyik oldalról érkezőnek van elsőbbsége.

A következő komolyabb megállónk az alagút volt. A bejáratához érve a jelzőlámpa megálljt parancsolt. Az autóból kiszállva észrevettük, hogy óriási zöld papagájok csámpáznak az autók körül. Kea papagájnak hívják ezeket a nagyon jópofa madarakat. Tapasztaltabbak óva intettek tőlük, hiszen nagyon kíváncsiak, szemtelenek és szívesen vandálkodnak. Letörik az antennát a kocsiról, kilopják a kajádat, stb. Jó nagy méretes jószágok, éles, hegyes csőrrel, karmokkal felszerelkezve.

Kipapagájkodtuk magunkat, irány az alagút. Ismét óriási élmény volt a kicsit több mint egy kilométer. A keleti bejáratnál már komoly hó fogadott bennünket. A szakadékban egy pórul járt piros kis autó árválkodott, hogy miként került le az útról, talán sosem fogjuk megtudni.

A következő felvétel az alagút keleti szája. Azért elgondolkodtató, hogy ennek az alagútnak a kivájásához fogott hozzá egy maréknyi munkás csákányokkal, talicskákkal felfegyverkezve. Hát ööö nem is értem, remélem ez is csak egy jól hangzó legenda, ha mégsem, minden tiszteletem.

Megszámlálhatatlan kis patak, vízfolyás, kisebb-nagyobb folyó keresztezi az utat. Egész egyszerűen nem lehet megállni nem megállni. (Ejj de szép a magyar nyelv, ezt értesd meg egy magyarul tanuló külföldivel...) 

Visszafelé is próbálkoztam fotózni Mirror Lakes-nél, az időjárás sokkal jobb volt mint reggel. Mennyivel más a hangulata a képnek, ha van némi napfényünk, ami színeket varázsol a képeinkre. Érdemes összehasonlítani az előző felvételekkel.

...és fekete fehérben is...

A maga nehézségeivel együtt imádtam ezt a szakaszt, élveztem minden percét. A lebukó napunk azért még szépen megfestette a havas hegycsúcsunk csipkéit búcsúzóul. Gyönyörű aranysárga színei sziporkáztak a mögöttünk elterülő hegyek havas peremén.

Fekete-fehérben mennyivel másabb a hangulat.

Hullafáradtan és egy kicsit szomorúan értünk vissza a Te-Anau-i szállásunkra, mert innen már csak visszafelé vitt az utunk. Kicsit, de csak egy egészen kicsit csalódott voltam, hiszen nem tudtam szép fényekben lefotózni, amiért ilyen messzire eljöttünk. Ugyanakkor hálás is vagyok mert olyan csodát láttam amilyet még eddig soha, felejthetetlen kis kirándulás volt.

A másnap reggeli tiszta idő azért cseppentett egy kis jókedvet a reggeli KV-ba, de ezt majd legközelebb mesélem el.

Folytatása következik...

üdv

csl