Új-zélandi kalandjaink következő fejezeteként, Wanakából az utunk Queenstown-ba vezetett. Sajnos már reggel érezhető volt, hogy vége a csodálatos időjárásnak, közeleg az eső, a hideg. Megérkezésünk óta, bár az időjárás nagyon szeles volt, szikrázó napsütésben autókáztunk egészen idáig. Bizony, ezen a részén a szigetnek nagyon sok a csapadék, szinte egész évben esik az eső. Gyanítható, hogy emiatt is olyan zöld minden. Mint azt egy nagy keleti bölcs mondotta volt: "A víz maga az élet". Nagyon jól nézett ki, hogy a felhők teljesen beültek a völgy vonulatába. Felhőbe be, felhőből ki. Nagyon izgi volt így autózni.

Nem túl messze Wanakától, ismét egy igen híres turista látványosságba ütközik a gyanútlan utazó. A Cardrona Bra Fence, azaz a cardrona-i melltartó kerítés. A kilencvenes évek végén kezdték a kerítésre aggatni a cicifixeket, napjainkban már több ezer díszíti az út szélét. Nem csoda, hogy Új-Zéland hivatalos mellrák alapítványának a fő jelképévé vált ez a hely.

Az időjárás egyre rosszabb lett. A hegyek közötti látótávolság gyakorlatilag néhány méterre csökkent, mivel a felhők tökéletesen kitöltötték a völgyeket. Állítólag csodásan szép helyeken autóztunk végig, bár mi semmit sem láttunk belőle, mint azt az alábbi kép is alátámasztja. A parkoló melletti információs tábla varázslatos panorámát ígért. Íme:

Sajnos, mire Queenstown-ba értünk, addigra már teljesen elvesztettük az addig minket kísérő kellemes időjárást, eső és élesen metsző szél tépázta kedélyünket. Mesés környezetben található Queenstown a Lake Wakatipu elnyújtott vékony S alakú tó partján. Bármerre nézzen is az ember, fenséges hegyekkel övezett panoráma tárul elé. Véleményem szerint, Queenstown a turisták igazi paradicsoma a déli szigeten. Itt tényleg minden megtalálható, amire a kedves utazó vágyik. A csodás tó önmagában rengeteg kikapcsolódási lehetőséget kínál, de lehet síelni, túrázni, hegyet mászni is. Ha nem az aktív pihenés híve vagy, akkor hamisítatlan új-zélandi környezetben kóstolhatod a finom helyi borokat, szervezett vagy egyéni bortúrák keretében. Nagy tervekkel érkeztünk meg, de az időjárás miatt kicsit átszerveztük az előre kitalált programot, és a gőzhajó kirándulást az öbölben töröltük a listánkról. Megnéztük viszont a Skyline Queenstownt, ahova egy lanovka viszi fel a látogatókat. Ezt semmiképpen sem akartuk kihagyni.

A hegy tetején természetesen étterem, kávéház, szuvenír shop és minden is található, amire csak szükségünk lehetett. Láttunk hegyi bringásokat akik sárosan, kismalac módjára érkeztek le a hegy tetejéről és alig várták, hogy a felvonó ismét a magasba repítse őket. A csodásan kiépített kilátó teraszáról rálátás nyílik a teljes öbölre és a környező hegyláncra, a The Remarkables-re. Utóbbi létezését készségesen elhittük, mivel semmi sem látszott a sűrű felhők takarása miatt.

Jól beebédeltünk, majd búcsút intettünk a városnak. Nem volt maradásunk. Erre a kedves kis városkára mindenképpen kell majd egyszer még időt szakítani, ide vissza kell térni. A városba érkezésünkor azt hittük, hogy az időjárásunk rosszra fordult, pedig az még nem is volt olyan elviselhetetlen. Sajnos még szamócább lett. Most már ömlött, nem csak esett és le is hűlt rendesen. Bizony eléggé elkeserítő volt, hiszen mesebeli tájon vezetett utunk, de valahogy mégsem tudtuk "felhőtlenül" élvezni. Borzasztó, hogy eljutsz álmaid helyeire és ömlik, szakadatlanul. Na jó jó, azért nem volt olyan elviselhetetlenül szörnyű. Délnek vettük az irányt, mint a gólyák ősszel, és a 6-os úton a Lake Wakatipu tó mentén elindultunk a következő állomáshelyünk Te-Anau felé. Amíg az út a tó partján haladt fantasztikus környezetben lehetett autózni, hiszen egy oldalról a tó, a másik oldalról hegyek kísérték utunkat. A 97-es útelágazástól kezdve a környezet érdekesen megváltozik, hiszen semmi érdekes nem volt ,amihez idáig tökéletesen hozzászoktunk. Szántóföld jobbról, szántóföld balról. Viszont rengeteg szarvast lehetett látni. Nagyüzemben tenyésztik ezen területen az agancsosokat.

Némi „színt” vitt az utunkba, hogy megálltunk egy szinte neve nincs település kocsmájánál, a Brown Trout Cafe-nál (Barna Pisztráng Kávéház). A csehó előtt egy bicikli és egy lelakott 4x4es Toyota (járó motorral) hirdette, hogy a műintézmény bizony üzemel. Sosem értettem, hogy mi tartja fent ezeket a helyeket, hiszen óriási vendég seregre, azért itt az Isten háta mögött két utcával jobbra, nem igazán lehet számíthat. És ezek szerint mégis. Még mielőtt betértünk megjegyeztem, hogy biztos a Toyota tulajdonosa bent kortyolja frissítő italát, és ezúttal nem kávéra gondoltam. Hát így legyen ötösöm a lottón. A pulthoz legközelebbi asztal mellett egy jó nagy, tagbaszakadt, vörös szakállas pali ült, melós ruhában, gumicsizmába és nem igazán kapkodósan iszogatta a sörét egy literes korsóból (gyanítom nem az elsőt). Beszédbe elegyedtünk, nagyon barátságos volt. Mondjuk a beszédbe elegyedtünk egy kicsit nagyképű, belátom. Ok ok, messze nem tökéletes az angol tudásom, tudod olyan Tarzan angolt beszélek (Tarzan szereti Jane), de azért gond nélkül boldogulok. Ez esetben viszont, teljesen elveszettnek éreztem magam, mert valami olyan erős skót, új-zélandi, savanyú sörszaggal átitatott akcentussal beszélt, hogy igen-igen kapaszkodnunk kellett, hogy megértsük, hogy mit is akar mondani. Érdeklődött, hogy hova tartunk. Miután elmondtuk, hogy Milford Sound a végleges úti célunk, legyintett, majd közölte, hogy azt igazán nem ajánlja, mert már elcsépelt és bár nem rossz, szerinte nem is az a legszebb. Nem rossz... érted..., mondjuk kinek mi a nem rossz. Nagy lelkesen asztallapnyi térképet vett elő és azon kezdte magyarázni, hogy miután beszereztünk egy tisztességes 4x4es telekjárót, mert jelenlegi járművünk a vicc kategóriát sem meríti ki, el kell mennünk egy bizonyos pontig, majd egy bérelt helikopterrel, vagy hidroplánnal tudunk a kiszemelt fjordhoz eljutni. Ez oda vissza mindösszesen három napot vesz csak igénybe. Ohh, hát mi sem egyszerűbb, mint ezt most és itt kivitelezni. Hát öööö talán majd legközelebb. Egyébként megtudtuk, hogy barátunk tagadhatatlanul skót gyökerekkel rendelkezik és kisgazdálkodó a környéken. 3000 birka, 3000 marha és 3000 szarvast nevelget, hogy biztosítsa a napi betevőt. Megnéztem a facebook oldalát és találtam egy képet, amin az 1 év körüli kisfia, cumisüveggel a szájában, boldogan ül, a fent említett Toyota platóján egy elvágott torkú, tocsogósan véres, kibelezett szarvas társaságában. Imádtam a palit, óriási figura volt.

Kávéval, élményekkel újratöltve folytattuk utunkat Te-Anau (ejtsd: Tyiánáú, a skót barátunktól tanultuk) felé. Az idő sajnos semmivel sem lett jobb. Bár nagyon jó hangulat uralkodott rajtunk, némi napsütés elfért volna, mi tagadás. Te-Anau-ba érve próbáltuk egy kicsit felfedezni a környéket, de annyira rossz idő volt, hogy inkább úgy döntöttünk, hogy bepunnyadunk, erőt gyűjtünk. Megérkeztünk következő szállásunkra, ahol a kutya sem várt ránk, viszont a recepciós kis bungi üvegajtajára egy a nevemre kiállított boríték volt kiragasztva, ami egy üdvözlő levelet és a szoba kulcsát tartalmazta.

Folytatása következik…

üdv

csl

A korábbi részeket itt tudjátok olvasni:

Isten Lábnyoma 1.rész

Isten Lábnyoma 2.rész