CSL PHOTOGRAPHY

CSL PHOTOGRAPHY

Isten Lábnyoma 2.rész

2018. december 27. - csl.photography

Burkes Pass aprócska kis település, úgy 22km-re fekszik keleti irányba Lake Tekapo-tól. Itt töltöttük első éjszakánkat. A napfelkeltéről lemaradtam, de talán megbocsátható, hiszen mire előző nap ágyba kerültünk addigra már vagy 40 órája voltunk talpon és jó 2000km-rel arrébb a földgolyón. A napfelkelte kimaradt, de a délelőtti fények sem voltak teljesen elhanyagolhatóak. Kicsit körbejártam a szállásunkat, váltottam egy pár szót a tulajjal, egy nagyon kedves hölggyel, akinek a festményeivel volt az apartman dekorálva. Egy kis galéria is volt, ahol a többi alkotását is meg lehetett tekinteni. Tettem egy kis sétát a ház körül és azért eszembe jutott, hogy valakinek ilyen kilátás jutott a hátsókertből…

pon-2000_csl4557.jpg

pon-2000_csl4559.jpg

pon-2000_csl4560.jpg

pon-2000_csl4568.jpg

A főút másik oldalán, pont a motellel szemben, egy nem is tudom, hogy miként jellemezzem épület együttes volt. Volt ott 1000 éves benzinkút, szuvenír shop, kis kávéház, kovácsműhely, de vehettél faragott kerti asztalt is. Szóval tudod, az a hely, ahol a dúsított urániumtól a szőnyeg porolóig mindent megtalálsz. Eszméletlen hangulatos kis útkereszteződés volt.

pon-2000_csl4575.jpg

pon-2000_csl4574.jpg

pon-2000_csl4571.jpg

pon-2000_csl4570.jpg

pon-2000_csl4583.jpg

pon-2000_csl4579.jpg

pon-2000_csl4577.jpg

pon-2000_csl4576.jpg

...mint megtudtuk, a legközelebbi WC 21km...

pon-2000_csl4584.jpg

Tovább indultunk, és hát mivel utunk keresztül vezetett Lake Tekapón igy ismét meg kellett állni egy kis időre, Az egyik kávé shop-ban olyan kapucsinót készített nekem egy idősebb hölgy, hogy azonnali házassági ajánlattal álltam elébe. Tökéletesen elpirult, majd megköszönte és hozzátette, hogy "You made my day already"… tehát, hogy innentől már nem lehet rossza napja.

pon-2000_csl4439.jpg

Utunk tovább a 8-as úton folytattuk. Úti célunk, Wanaka város volt. Na azért nem egyből Wanaka, még sok mindent meg kellett nézni út közben. Az volt a jó, hogy nem voltunk senkihez és semmihez sem kötve. Ha úgy döntöttünk, márpedig néhányszor megesett, letértünk a főútról, hogy megnézzük egy kicsit a „vidéki” Újzélandiát. Mivel utunk a 8-as számú főúton haladt úti célunk felé, így kénytelenek voltunk elmenni, megnézni a következő nagy tavat Lake Pukaki-t. Gondolhatjátok, milyen kínokat kellet itt kiállni. A három nagy tó közül ez a legnagyobb, vize kristálytiszta  és ennek is hasonlóan gusztustalan színe van. Az érdekes színét a környező hegyekből kimosott ásványoknak köszönheti, emiatt ilyen lehetetlen zöldes, világoskékes nem is tudom milyen.

pon-2000_csl4592.jpg

pon-2000_2cl0149.jpg

pon-2000_csl4627.jpg

pon-2000_csl4597-pano.jpg

A harmadik nagy állóvizünk eredetileg nem szerepelt az itinerünkbe, de ki tilthatta meg, hogy letérjünk a főútról. A nem túl zsúfolt 8-as úthoz képest a mellékutak szinte teljesen kihaltak. Egy árva autóval sem lehet találkozni. Azért beismerem egy kicsit szokatlan volt. Tökéletesen autómentes táj.

pon-2000_csl4650.jpg

Átlagos autóknak használható út kb. a tó feléig visz. Onnantól a 4x4 terepjáró és némi vezetési rutin azért nem elhanyagolható. A következő képen látható ahogy a hegyre Z alakban hasít fel az út. Ezt a szakaszt Béci képességeit és korlátait figyelembe véve kihagytuk, így visszatértünk eredeti útitervünkhöz.

pon-2000_csl4655.jpg

pon-2000_csl4666.jpg

pon-2000_csl4676.jpg

pon-2000_csl4681.jpg

A táj egyre jobban megváltozott, kezdünk bemenni a hegyek közzé. A kanyargó útszalag mentén megálltunk egy kis pihenőre egy kiépített parkolóban a Lindis Pass Lookout-nál. Felfedeztük, hogy néhány elvetemült emberke libasorban mászik fel a szomszédos hegygerincre. Hát nehogymá mi ezt kihagyjuk… irány a gerinc. Teljes fotós felszereléssel a hátamon, nekiiramodtunk a hegygerincnek, az elején lelkesen, a végén már csak vánszorogva az éltető oxigént sűrűn kapkodva. Volt lihegés mire felmásztunk. A következő képeken azért érezhető, hogy milyen magasra is caplattunk fel. A parkoló autók közül jobbról a második fehér pötty Béci. Leírhatatlan látvány tárult elénk…

pon-2000_csl4735.jpg

pon-2000_csl4759.jpg

Wanaka viszonylag nagy városnak számít a déli szigeten a maga 8500 lakójával. A Wanaka tó csücskében helyezkedik el, körös-körül hegyek határolják. A város gyakorlatilag a turizmusból látja el magát. Télen, nyáron özönlenek a sportolni vágyók, főleg az extrém sportok a legnépszerűbbek. Síelni, hegyi bringázni, hegyet mászni, ejtőernyőzni, gyakorlatilag mindenféle sportot ki lehet itt próbálni, mindösszesen két dolog kell hozzá: megfelelő mennyiségű vér a pucába és egy jó kövér pénztárca. Minket nem az extrém sportok szeretete hozott ebbe a csodás kis városkába. Van egy nagyon különleges fa itt a tóban. Nem írtam el, nem a tó partján hanem a tóban. Hát ha a kis kápolna a legtöbbet fotografált épület, akkor ez a legtöbbet fényképezett fa az egész szigeten, az már tuti. A legenda szerint valaha, vagy 100 évvel ezelőtt, egy állatok terelésére épített kerítés póznából nőtt ki ez a kis fa. A kerítés azóta már teljesen eltűnt és a tó is egy kicsit kijjebb terpeszkedett. A fa dacol  a szeles, hullámos elemekkel. Nem is értem, hogy miként tud életben maradni, miért nem mossa ki a víz a gyökerét. A helyi hatóságok tervezik, hogy körbekerítik, mert az idióta turisták mindig fel akarnak rá mászni, hogy azon fotózkodjanak és félnek, hogy tönkreteszik egyszer. Kár lenne érte.

Térjünk vissza egy kicsit a szállásunkhoz. Talán az egész túránk során ez volt a leggyengébb szállásunk. Nem igazán volt választási lehetőségem a foglalásnál, mert már nem volt más az adott napokra. Eszi nem eszi, nem kap mást. A szoba egyébként tiszta volt csak kicsit az egész épület egy kollégiumra emlékeztetett, de úgy rendesen minden elemével felszerelve. (Az éjszaka közepén, egy üres kólás dobozzal focizik egy idióta a folyosón, természetesen tök részegen.)

pon-2000_2cl0266.jpg

A szoba ajtaján egy plakát részletesen taglalja, hogy mit tegyél ha földrengés van. Kérdezetem is a recepciós csajszitól (vagy fél kilogram pirszing volt az orrába szegecselve, remélem nem megy elektromágnes közelébe… vicces lenne…), hogy ez mennyire komoly. Azt mondta, hogy ne wörizzek (aggógjak) ha kis földrengés van azon csak majd mosolygunk utána, ha nagy van akkor meg tök mindegy, hogy hova bújok. Hát klassz… A nagy francia ágy feletti festmény dekorációra azért hagyok némi időt… Nekem sokáig tartott míg feldolgoztam. Hiába minden, a művészettel nehéz vitatkozni.

pon-2000_2cl0265.jpg

Azért mindent összevetve teljesen rendben volt a kis helyünk, és ráadásul a városközpontba tették le.

A szállásunk elfoglalása után egyből felkerekedtünk, hogy lencsevégre kapjuk a fánkat. Kellemes kis séta következett a tó partján. Óriási szélvihar társaságában tettük meg az utunkat a kavicsos tóparton.

pon-2000_csl4781.jpg

pon-2000_csl4804.jpg

pon-2000_csl4795-pano.jpg

Sajnos a sűrű időbeosztás miatt nem nagyon volt lehetőségünk, hogy a legmegfelelőbb napszakoban fényképezzünk, akkor kattogtunk mikor ott voltunk. Ez most is így történt. Borzalmas hullámok korbácsolták a vizet és a nap is kezdet lassan eltűnni a horizont mögé. Hát mitagadás, nem sok fényünk maradt. A lemenő napnak nagyon szép arany színei vannak, már ha nem takarja az eget vaskos felhőréteg, mint jelen esetben történt. Ismét rengeteg fotós között kellett kiválasztani a számomra legmegfelelőbb pozíciót. Gyakran nem is gondolnák az emberek, hogy tájképet fotózni mennyire összetett feladat. Mivel itt is eléggé komplex szituációval találtam szembe magamat, ezért ismét multi expozíciót alkalmaztam. Azonos pontról, állványról, több képet is csináltam. Sikerült egy kép erejéig a felhők mögül kibújó napsugarakat is elcsípni, ami az őszi, sárga leveleket csodásan kiemelte. Ezt a kockát gyors záridővel készítettem, hiszen nem akartam, hogy a levelek bemozduljanak. Egy képkockánál a háttér hegyeire koncentrálta. Egy külön felvételen a hullámzó vizet örökítettem meg hosszú záridővel, de nem túl hosszúval, hogy szépen elkenődjön, de mégis kivehető legyen a hullámzás. Némi dinamikát kívántam a képbe belecsempészni. Ezeket a képeket olvasztottam egybe később. Azt hiszem a végeredmény kellőképpen visszaadja a hangulatát ennek a szeles délutánnak.

pon-2000_csl4834-wanaka2-3.jpg

Készítettem fekete-fehér verziót is. Érdekes megnézni, hogy mennyire meg lehet változtatni ugyanannak a képnek a hangulatát egy kis utómunkával. Ez a kép is a nappalink falán kötött ki, hasonló méretben nyomtatva, mint a kápolna.

pon-2000_csl4834-wanaka2-5.jpg

A következő kép is a kedvenceim között van. Kemény, kontrasztos, pontosan az ellentétje az előző panorámának. Pont emiatt teszik nagyon.

pon-2000_csl4814.jpg

Másnap a finya-nyamnya reggeli után megindultam, hogy keressek egy tisztességes kávét. 1 perc sétára, egy kiszuperált garázsban berendezett kis kávézóban találtam meg a reggeli serkentőmet, amit a felhőkbe burkolózott hegyi panoráma társaságában hörpintettem fel.

pon-2000_csl4929.jpg

pon-2000_csl4941.jpg

pon-2000_csl4930-pano.jpg

Sajnos a sötét fellegek előre jelezték az időjárás alakulását, jött a rossz idő... de ezt majd legközelebb mesélem el.

Folytatása következik…

üdv

csl

A korábbi részt itt tudjátok olvasni:

Isten Lábnyoma 1.rész

Az ezen a blogon megjelenő képek, zenei szerzemények szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk előtt az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges.

A bejegyzés trackback címe:

https://cslphotography.blog.hu/api/trackback/id/tr7814327745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tehetséges ugandai buzi 2018.12.29. 00:58:11

Ez melyik országban van? Kanadában? (Bocs, ha én vagyok a vak, de én nem találtam a postban.)

oldalas 2018.12.29. 03:18:38

@Tehetséges ugandai buzi: ez a név:D
Új-Zéland, a birkából kitalálható

oldalas 2018.12.29. 03:21:40

Gyümölcsgalanbot láttatok, ha igen milyenek?

csl.photography 2018.12.29. 08:06:39

@Tehetséges ugandai buzi: Új Zéland, olvasd el az 1.részt ha érdekel abból sok minden kiderül...
süti beállítások módosítása