CSL PHOTOGRAPHY

CSL PHOTOGRAPHY

Somersby Falls

2018. július 28. - csl.photography

Csokigyár megnyitónak, gyár látogatásnak indult, vízesés fotózás lett belőle… Annyira nem volt kalandos, mint amennyire a beharangozó első mondat ígéri, de azért egész jó kis túra kerekedett belőle.

Sydneytől északra, egy jó órányi autózásra található Gosford kicsiny városa. Nem túl nagy, nem túl izgalmas, átlagos kis városka az óceán partján. A „szósöl” média hetekig reklámozta, hogy új csokigyárat építettek fent nevezett településünkön, aminek gyár megnyitó bulijára elautóztunk, a sok-sok finomság büntetlen bekebelezésének reményében. Hát ööö nem így történt. Kicsit becsapva éreztük magunkat, merthogy a gyár valóban megépült, de a megnyitó finoman szólva is sovánkára sikeredett. Ugyanis olyan, mint megnyitó, nem volt. Én egy ilyen bulit úgy tudok elképzelni, hogy csoki csoki hátán egy kis csokival megspékelve és akkor még nem említettük azt a töménytelen mennyiségű csokoládét, ami olvadt, kemény, reszelt, forró, jeges, gömbölyű, fehér, töltött, lyukas, kerek (és még sokáig sorolhatnám, mert Gombóc Artúr barátomtól igen tisztességes kiképzést kaptam gyerekkoromban) formában ömlik a látogatók szájába. Ehhez képest, nagyjából és egészében nem volt semmi. A gyár boltjában megvásárolhattál ugyan mindenféle terméket, hozzáteszem elég magas áron, de semmi más. Egy kéttagú, raszta hajú zenekar próbálta felizzítani a hangulatot a Bámbó léjóóó-Bámbo léjá-val, de annyira ez sem sikerült.

pon-2000csl_3397.jpg

Egy asztalnál arcfestés volt a gyerekeknek. Igen, ez az, végre valami, be is álltunk a végeláthatatlan sorba gyermekemmel, de sajnos itt is csalódni kellett. Az unott fejű lány (a művész) olyan 15-20 percet pepecselt egy gyermek kipingálásával. Számomra ez a „hamari” munka az értékelhetőnek minősíthető kategóriát messze nem érte el, még alulról sem. Sebaj, álljunk be a sorba. Egy könnyed fél óra múlva is még 8 gyerek várta izgatottnak nem mondható idegállapotban a megszépülést, mikor gyors fejszámolást követen realizálódott bennem, hogy ha turbó fokozatra kapcsol művészünk, akkor is 80 perc van még hátra. Ok, a szépség oltárán néha sokat kell áldozni, de azért ezt egy kicsit túlzásnak éreztem. Gyermekem csalódottsága leírhatatlan volt…

Távoztunk, nem leplezett csalódottság ülte meg a hangulatunkat, hiszen ennél azért többre számítottunk Odase neki, éhségünket egy KFC gasztronómiai tűzijátékával próbáltuk csillapítani… Borzalmas volt…

Na jó, ha már ennyire nem sikerült semmi, menjünk egy kicsit tekeregni. Google a barátunk alapon megtudtuk, hogy a közelben található a Somersby Falls vízesés, aminek hallatán én rettenetesen felvillanyozódtam, a lányok kevésbé, mert ők már tudták, hogy néhány óra egy helyben várakozás vár rájuk. Szegények… Hiába, a tájkép fotózás a magányosok sportja. Utunk a vízesésig egy brutálisan ipari környezeten keresztül vezetett, fel is merült bennem a kétely, hogy a sok előre gyártott betoncső társaságában milyen lesz ez az vízesés. A vízesés három fő részre volt tagolható. A legfelső volt a legnagyobb, volt egy kis csobogó középen, majd egy terebélyes terpeszkedett az alján. Nagyon korrekt kiépített lépcsősor vezetett le teljesen az aljáig, onnantól mindenki a saját felelősségére kalandozhatott tovább.

pon-2000csl_3450.jpg

Ilyen jellegű témát még nem fotóztam, nagyon élveztem, hogy új dolgot próbálhatok. Akit a technikai részletek nem érdekelnek, ugorjon az iromány aljára és élvezze a végeredményt. Vízeséseket hosszú záridővel ajánlott fotózni, hogy a víz szépen bemozdult, fátyolos folyamként képződjön le a képünkön. Ennek csak annyi a veszélye, hogy ha egy kicsit is lengedez a szellő a környező fák levelei is bemozdulnak, ami életlen, krémes hatást eredményez. Ezt nem szerettem volna, ezért egy képet több felvétel összeillesztéséből állítottam elő. 16-35mm-es nagylátószögű optikát használtam. Polárszűrőt tekertem szeretett optikám orrára, hogy a nem kívánatos csillogásokat kiszűrjem. A polárszűrő azért is jó a feladathoz, mert fényt vesz le, ezért a helyes expozícióhoz hosszabb záridőt kell használni. Minden kép három felvételből áll össze. Egy kép a víz folyamára lett kiexponálva. Az élesség és a záridő a selyemként elkenődött víz leképezésére volt kihegyezve. 2.5 másodperc, 11-es blendénél. Mivel a képünk elég mély területet fog át, ezért még szűk blendénél sem lehet elérni, hogy minden részlet éles legyen a fülétől a farkáig a képünknek. A másik két kép a mélységélesség elérésére lett beállítva, egy kép az elejére fókuszálva a másik a háttérre. A képek összeillesztése, utómunkája is jó móka volt. Az elején nem igazán voltam megelégedve, de annyit varázsoltam, hogy talán most már megütik az értékelhetőnek minősíthető kategóriát.

pon-2000csl_3481.jpg

pon-2000csl_3491-edited-2.jpg

üdv

csl

 

Az ezen a blogon megjelenő képek, zenei szerzemények szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk előtt az alkotó előzetes hozzájárulása szükséges.

A bejegyzés trackback címe:

https://cslphotography.blog.hu/api/trackback/id/tr9812429933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása