A Sydney Hobart vitorlás verseny az egyik legrangosabb, évente megrendezésre kerülő regatta. Minden évben december 26.-án dördülnek el a verseny kezdetét jelentő ágyuk a Sydney öbölben délután 1 órakor. A verseny szervezői a Cruising Yacht Club of Australia és a Royal Yacht Club of Tasmania.

A feladat igen egyszerűnek tűnik, hiszen a mezőny a napfényes Sydney öbölből indul és egyenesen délnek fordulva a csodálatos Hobart városánál kell átsuhanniuk a célvonalon. A táv mindösszesen 630 tengeri mérföld ami 1170km-nek felel meg. Ez a távolság a tenger hajózásban nem számít túlságosan nagynak, mégis ezt tartják az egyik legnehezebben teljesíthető vitorlásversenynek. A nehézségét az Ausztrália és Tasmánia között húzódó Bass tengerszoros jelenti. Ez az ördögi szakasz a teljes táv, mintegy egyharmadát teszi ki. A szakasz nehézsége abban áll, hogy különböző tengeri és légköri áramlatok itt találkoznak, ami mind embert, mind technikát a végletekig próbára tevő körülményeket teremthet. Az igen erős szél akár a 100km/h is elérheti, ami 8-10m magas hullámokat is képes korbácsolni. A verseny győztese a Tattersall's Cup kupát viheti haza, és a győztes hajó kapitánya egy órát kap a fő szponzortól a Rolex-től. Hát nem mondom, jól megerőltette magát a svájci órabirodalom, a győztes csapat tagjai maximum egy barackot kaphatnak a fejükre. Mivel sokféle kategóriában indulnak hajók, a „parányitól” a Maxi Yacht-okig ezért a verseny végértékelésénél természetesen figyelembe veszik a különböző hajók tulajdonságait, például a kalkulált sebességét a méretéből és egyéb karakterisztikájából számolva. Ezekkel a megjavított időeredményekkel redukálva hirdetik ki a verseny győztesét. A verseny másik győztese az a hajó, amelyik a leggyorsabban teljesíti a távot. Ezek a hajók, a Maxi Yacht-ok kapják természetesen a legnagyobb figyelmet. Ezek a vitorlások a legnagyobbak, a legkecsesebbek a maguk igen tekintélyes 30m feletti vízvonal hosszukkal. A következő képen a személyes kedvencemet láthatjuk, stílusosan fekete-fehérben. Black Jack névre keresztelték és az egyik leggyorsabb Maxi a mezőnyben. Nagyon tetszik a pepita minta a fenekén.

A verseny ötlete Peter Luke fejéből pattant ki 1945-ben. Pontosabban ő csak könnyed kis örömhajókázásra gondolt, de egy angol tengerész tiszt, Captain John Illingworth javaslatára, versennyé alakult át az alap ötlet. Azért arra finoman rávilágítanék, hogy míg Európa a világháború után próbálta leporolni a lelkét, itt Ausztráliában könnyed hajókázáson törték a fejüket a tisztes polgárok. Az első versenytávnak mindösszesen 9 hajó iramodott neki, majd 6 nap 14 óra és 22 perc múlva a Rani nevű jacht célba ért Hobart kikötőjében. 1 hajónak nem sikerült befejeznie a versenyt. Azóta jó néhány évtized eltelt és bizony a technika fejlődése ezt a sportágat sem kerülte el. Sőt, gyakorlatilag űrtechnikát vonultatnak fel a legtehetősebb csapatok. Ennek következtében kevesebb, mint másfél nap alatt abszolválják a távot a leggyorsabb hajók. A verseny nehézségét az is tükrözi, hogy még egyszer sem fejezte be az összes rajthoz álló hajó a távot. Sajnos a halálos balesetek sem kerülik el olykor a mezőnyt. 1998-ban megrendezett verseny második napján, olyan pokoli időjárási körülmények alakultak ki, hogy 5 hajó elsüllyedt, 55 tengerészt kellett menteni és sajnos 6 halálos áldozata is volt a viadalnak. Azóta szerencsére nem történt hasonló tragédia.

2018-ban, elsőként egy magyar hajó is a rajtvonalhoz állt. A magyar csapat, az M3 Team Hungary egy 52 láb hosszú TP52-es vitorlással indul az eseményen. A rajtot követően igen jól szelték a habokat, hiszen az előkelő 19. helyen vitorláztak, majd egy technikai probléma miatt (árboc törés) feladni kényszerültek a versenyzést. A következő kép kellős közepén találhatjuk kicsiny hazánk büszkeségét, a fehér vitorlája tetején egy kék négyzetet láthatunk.

Ezen a felvételen a jobb oldalon két fekete vitorlás fogja közre.  A felvételek a rajt után kb. 20 percel készültek.

A verseny leggyorsabb hajója 2018-ban a Wild Oats XI volt, természetesen Maxi Yacht, csodás 30m-es hosszával agyba-főbe veri a mezőnyt, már 9 alkalommal győzött. A verseny előtti bemelegítő alatt fél vitorlázattal csordogált.

A verseny befutója nagyon szoros volt, az első és a második helyezett között csak 28 perc különbség volt, míg a második és harmadik hajó között mindösszesen 1 perc. A Wild Oats XI tavaly is szuper gyors volt, olyannyira, hogy rekordot is döntött, de a győzelmet elvették tőle, mert állítólagosan majdnem nekiment egy vetélytársának a rajt közben. 1 óra büntetéssel sújtották és a győzelem az LDV Comanche ölébe pottyant, amely 1 nap 9 óra 15 perc 24 másodperces idejével több mint 4 órával javította meg az érvényes csúcsot. A nem hivatalos csúcs azért a Wild Oats XI nevéhez fűződik 1 nap 8 óra 48 perc 50 másodperc.

Először 2017-ben láttam a verseny rajtját, de sajnosa a helyszín ahol voltam, nem tette lehetővé, hogy értelmezhető képeket készítsek. Már akkor elhatároztam, hogy a 2018-as rajtot egy már előre felderített pontról fogom fotózni. Minden évben nagyon sok ember kíváncsi az eseményre, nagyon népszerű. Mivel nem akartam a jó pozícióról lemaradni, jó korán felkeltem és elautóztam a North Head-re, ahova még a kismillió érdeklődő előtt érkeztem. Egy 30 perces séta után elértem célom, a Fairfax Lookout-ot. Egy indiai biztonsági őr nézett rám kérdően, (a felállított TV kamera őrzése miatt volt ott), hogy mi a fenét keresek ilyen korán a helyszínen. Nagyon kedves volt, hellyel kínált a napernyője alatt, jót beszélgettünk. Nem volt más hátra mint kivárni azt a jó néhány órát a startig. A feladat megoldásához 16-35mm, 50mm, 70-200mm és a jó öreg, de megbízhatóan működő 300mm-es optikáimat használtam. A mellettem felállított TV kamera oldalára a 9.5-9500mm 1.7 ZOOM felirat díszelgett, kicsit irigykedve mustrálgattam. A legnagyobb problémát a fényképezésben a napszak jelentette. Pont akkor kellett fotóznom, mikor tetőpontban van a nap és a hőmérséklet is nagyon magas. Ilyenkor gyakori a légrezgés, ami a képeket elmosódottá teszi. Ebből kellett a maximumot kihozni. Jó gyors záridőt, átlagos 5.6-os blendét állítottam, az ISO értéket a kamerára bíztam, hogy azzal már ne keljen foglakoznom, tudjak a témára koncentrálni. Az álláspontom nagyon jó volt, mert egy magas part tetejéről próbáltam lencsevégre kapni a hajókat. Talán egy kicsit messze voltam, de sebaj, jövőre keresek valami közelebbit vagy beszerzek egy nagyobb optikát. :-)

Időközben megérkezett egy kis társaság, két fiú és két lány. Az egyik fiú argentín, a másik angol, az egyik lány holland, a másik német. Mint megtudtam 25-30 évesek és éppen a Föld körül hajókáznak. Patagóniában találkoztak, vettek egy hajót és már 3 éve szelik a habokat. Hogy mindezt miből finanszírozzák azt fedje jótékony homály. Kedélyesen beszélgettünk, majd megérkezett egy középkorú pár akik Svájcból érkeztek és nézz oda épp egy Föld körüli hajóúton vannak. Mondták, hogy bizony a hajójuk már nem mai darab, így ha visszaérnek Európába, megkeresnek egy-két hajóépítő céget, mert kellene egy új ladik. Valahogy felmerült bennem a kérdés, hogy miért csak én nem hajókázok a Föld körül? ...mindegy…

A hatóságok nagy erőkkel vonultak ki a rendezvényre, hogy segítsék a zökkenőmentes lebonyolítást. Minden sarkon mentők, tűzoltók, rendőrök vigyázták a tömeget. 12 rendőrségi helikoptert számoltam meg az égen. Katasztrófavédelmisek járkáltak körbe, hogy segítsenek, ha valaki bajba kerül. Természetesen mindenhol mobil wc-k, kajás, ivós, fagylaltos bódék. Azt azért hozzátenném, hogy egy Magnum ugyanannyiba került, mint egy sima benzinkútnál. Nem húzták le dupla, tripla árral az embereket csak azért, mert esemény van.

A Sydney öböl kijáratánál egy sárga bójasor jelezte az érdeklődő hajóknak, hogy hol kell szabadon hagyni az utat a versenyzőknek. Mint az várható is volt rengeteg hajó gyűlt össze, mindenféle méretben. A legelvetemültebbek kis kajakokkal lavíroztak a rendesen hullámzó öböl vizén.

Eszméletlen nyüzsgés kerekedett, mind a vízen, mind a szárazföldön. A versenyzők bemelegítésképpen le-föl vitorláztak az öbölben, természetesen fél gőzzel. Csodálatosan szép időjárás közepette, 30 fok melegben, sziporkázó napsütésben dördült el a startot jelző ágyú. A start pillanata.

Nekiiramodott a mezőny. A Black Jack nevű vitorlás már az elején igen komoly előnnyel vette az első fordulót és komoly tempót diktálva elhúzott a mezőny elől. Azért a többi hajó sem behúzott kézifékkel vitorlázott, a rajtot követő 30-45 percben minden hajó elhagyta az öböl vizét és a nyílt óceánon szelte a habokat a csodálatos Tasmánia felé.

Jó szelet tengerészek…

üdv

csl